|
|
|
|
A Nemzeti Kisgazda- és Polgári Párt országos értekezlete
Szegeden (1. rész)
|
1990. január 20., szombat - A Nemzeti Kisgazda- és Polgári
Párt szombaton Szegeden tartotta meg első országos nagyválasztmányi
ülését, melyen a résztvevők egyhangúlag elfogadták a párt
alapszabályát. Ennek értelmében - a Független Kisgazda-, Földmunkás-
és Polgári Párttól a közelmúltban szegedi kezdeményezésre különvált
- nemzeti kisgazdapárt országos központjának székhelye Szeged lett.
Célkitűzéseik között szerepel a nemzeti sajátosságokat tükröző, keresztényetikán alapuló polgári demokratikus értékek védelme és fejlesztése. Vállalja a párt az európaiságot, képviseli az agrárérdekeket, és követeli a földtulajdon kérdésében az 1947-es állapot visszaállítását. A kistelepülések önkormányzatának megteremtése, a magántulajdonon alapuló valódi piacgazdaság létrehozása, valamint a vállalkozókedvet ösztönző, szociális biztonságot nyújtó társadalom megteremtése szerepel az alapszabályban rögzített célkitűzések között.
Átmeneti rendelkezés szerint a párt a választásokat követő nagyválasztmányi ülésig csak ügyvivő testületet választ, egyéni tisztségviselőket nem.
A tanácskozás résztvevői megvitatták pártjuk programját. (folyt. köv.)
1990. január 20., szombat 13:19
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
A Nemzeti Kisgazda- és Polgári Párt országos értekezlete
Szegeden (2. rész)
|
Eszerint a gazdaság átalakításában a legfontosabb szerepet a magántulajdonnak szánják. A vállalatok munkásait társasági formákban részjegyekkel, vagy részvényekkel az eredményben érdekeltté és tulajdonossá kívánják tenni. A földkérdésben nemcsak az 1947-es állapot visszaállítását követeli a párt, hanem ,,új földosztást,, hirdet, amelynek keretében felosztatnák a veszteséges gazdaságtalan állami gazdaságokat azok között, akik városi munkanélküliként vissza akarnak térni a magyar falauba földet művelni.
Szorgalmazza a párt a szolgáltatások azonnali reprivatizálását. Programja szerint nemzeti alapokra kell helyezni az oktatást, s elérni, hogy támogatása ne az eddigi maradékelv alapján történjen.
A programot a tanácskozás résztvevői elfogadták. Megválasztották a 15 tagú ügyvivő testületet, s a 7 tagú operatív bizottságot. (MTI)
1990. január 20., szombat 16:59
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
Javítás mtib1025 sz. hírre
|
Mai mtib1025 számú, A Nemzeti Kisgazda- és Polgári Párt országos értekezlete Szegeden (2. rész) című hírünk 1. bekezdésének 6. sorában a szöveg helyesen:
... felosztatnák a veszteséges állami gazdaságokat ... ------ (MTI)
1990. január 20., szombat 17:34
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|