|
|
|
|
NSZK: Kohl magyarországi látogatása - visszhang (2. rész)
|
A Handelsblatt keddi vezércikke megállapítja, hogy nem lehet elégszer elismételni a Magyarországra vonatkozó dicsérő szavakat, amelyeket Kohl kancellár az Országgyűlésben mondott. A határok megnyitása, az NDK-ból érkezett menekültek kiengedése messze meghaladta a napi időszerűséget. A magyar kormány teljes mértékben tudatában volt annak, hogy ezzel a humanitárius cselekedettel a reformokra még nem hajlandó kommunista országokat erősen kihívta. Az ebből származó veszélyeket nem is lehetett pontosan felmérni. Azt a bukaresti fenyegetést, hogy esetleg katonai büntetőintézkedést tesznek, Budapesten mindenesetre nem vették félvállról, s nem is hagyták figyelmen kívül. A lap szerint a tényleges reformfolyamatot, s ezt a magyarok tudják a legjobban, saját erővel kell majd sikerre vinni. Még ha Németh Miklós miniszterelnöknek sikerül is a többséget megszereznie takarékossági költségvetéséhez, akkor is hátra van ugyanolyan kemény napi aprómunka. A lakosságot ugyanis meg kell győzni afelől, hogy további fájdalmas beavatkozásokra van szükség a már amúgy is erősen megnyirbált életszínvonal területén. A lap megemlíti, hogy a nehézségeket meg akarják most lovagolni tevékeny ortodox kommunista párttagok, s az MSZMP újjáalakítása több, mint egyszerűen visszavágyódás a múltba. A magyar reformpolitikusok kockázatos útja még nem vegződik a jövő évben megtartandó parlamenti választásokkal - írja a Handelsblatt. A Stuttgarter Zeitung ,,Kohl bátorságot önt a magyarokba a népszerűtlen reformokhoz,,, a bonni Genaral-Anzeiger ,,Nem fogjuk cserben hagyni magyar barátainkat,, , a Südduetsche Zeitung ,,Németh Miklós: az NSZK a legfontosabb nyugati partner,, címmel számol be a látogatás végéről, a közös sajtóértekezletről.+++
1989. december 19., kedd 12:56
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|