|
|
|
|
Medgyessy Péter sajtótájékoztatója amerikai újságíróknak (2. rész)
|
A miniszterelnök-helyettes nem tartotta helyesnek azt sem, hogy a párt a kongresszuson nem fogalmazta meg elég világosan a tulajdonreformmal kapcsolatos koncepcióját, ami pedig - véleménye szerint - az egyik alapvető politikai-gazdasági kérdés. Utolsó érvként pedig azt hozta fel, hogy a párt olyan személyi kompromisszumokat is kötött, amelyekkel nem tudott egyetérteni. A találkozó talán legérdekesebb kérdése az volt: a miniszterelnök-helyettes megítélése szerint az Egyesült Államok miképpen nyújthatna segítséget Magyarországnak a kívánatos gazdasági folyamatok elindításához, illetve a reformok felgyorsításához? Medgyessy Péter szerint arra van a legnagyobb szükség, hogy a magyar gazdaság megszervezésében a külföld működő tőke is részt vegyen, mégpedig korszerű technológiával, managementtel. Nélkülözhetetlen továbbá a marketing munka megtanulása, valamint az együttműködés az oktatás, a képzés, a környezetvédelem területén. Megnyugtató, hogy Nyugaton több jelentős lépés történt a magyar gazdaság piacra jutási feltételeinek megteremtésére, továbbá az, hogy Magyarország megkapta az általános vámkedvezményes elbánást (GSP) az amerikai piacon. Mindezek mellett a hitel az, amire ma Magyarországnak égető szüksége van a reformok megvalósításához. A miniszterelnök-helyettes elmondta, hogy Magyarország jelenlegi adósságszolgálata évente 3-3,5 milliárd dollárra tehető, ennek törlesztéséhez is hitelfelvételre van szükség. Ám ez önmagában még nem elegendő, hogy elmozdulhassunk a gazdasági holtpontról. Véleménye szerint évi 1-1,5 milliárd dollárnyi működő tőke indíthatná el a magyar gazdaságot a hatékony, gyors fejlődés útján. Végül szóba került a magyarországi sajtó szerepe a politikai-gazdasági változásokban. Medgyessy Péter progresszívnek ítélte a sajtó működését, ám hozzátette: a magyar sajtó még csak most tanulja a nyilvánosság és a demokrácia etikai alapjait, szigorú szabályait. (MTI)
1989. november 3., péntek 19:35
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|