|
|
|
|
Országgyűlés - negyedik munkanap (24. rész)
|
Ezenkívül tanu sem volt egyetlen egy koncepciós perben sem. Ezért az előző vitában nem kérhetett szót, csak támogatásával fejezte ki véleményét. - Most azonban szólnom kell - mondotta - két ok miatt. Ha egy könyv kapcsán tetemre hívnak, annak beláthatatlan következményei lehetnek. Irigylésre méltó Király Zoltán helyzete, mert ő csak tanult róla, de nem élte meg ezt az időszakot. Mert én nemcsak október 23-át, hanem október 30-át is megéltem. Könyvemet a politika egyszer elismeréssel, most elítélően fogadta. A történelem azonban a teljes értékelést és végszót még nem mondta ki. Az a meggyőződésem, hogy a népfelkelést a történelem elismeri. A további eseményeket azonban sorra helyükre kell tenni. Ezért úgy gondolom, az inget vegyük fel, de ne kezdjük el sorra részletezni: kinek milyen inge volt, mert ez százezreket fog érinteni. Abban az esetben pedig az ing kesztyűvé válik. A kesztyűt pedig nem szeretném fölvenni. Ezért örömmel fogadtam a kormány álláspontját, hogy a nemzeti emléknap, amely megoszthatja a nemzetet - hiszen mindenki a maga módján emlékezik majd -, egyben a köztársaság kikiáltásának napja legyen. A köztársaság kikiáltása, s annak ünnepélyes aktusa kell hogy összekössön bennünket, viselhetjük az ingünket, s nem lesz szükség kesztyűre. Ezért támogatom a kormány álláspontját - mondotta befejezésül Berecz János. Antal Imre (Pest m., 19. vk.), a Mezőgép Vállalat érdi ---------- gyáregységének igazgatója egyetértett azzal a közelmúltban megjelent újságcikkel, amely az 1950-ben elfogadott 10. számú törvényerejű rendelet átírását vagy visszavonását szorgalmazta. E még hatályos rendelet ugyanis április 4-ét tartja legnagyobb nemzeti ünnepünknek. Antal Imre ezért támogatja e rendelet felülvizsgálatát, s ért egyet azzal, hogy hazánk lakossága népszavazással döntsön nemzeti ünnepünkről. (folyt.köv.)
1989. október 20., péntek 19:51
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|