|
|
|
|
Pénteken kezdődik a Fidesz kongresszusa (1. rész)
|
1989. október 12., csütörtök - A Fidesz politikai arculatát hosszú távon meghatározó program kialakítása és szervezeti felépítésének újragondolása lesz a fő feladata a szervezet pénteken este kezdődő háromnapos kongresszusának - közölte Rácz András, a Fidesz-kongresszus előkészítő bizottságának vezetője a szervezet csütörtöki sajtótájékoztatóján a Lukács cukrászdában.
Közölte, hogy a tanácskozáson, amelyen a jelenleg 3500-4000 tagú szervezetből várhatóan mintegy hétszázan vesznek részt, olyan akcióprogramot vitatnak meg, amelyre felépíthetik a Fidesz választási programját. A részvevők elé kerülő programtervezet több részből áll. Tartalmazza a Fiatal Demokraták Szövetségének elképzeléseit a politikai intézményrendszer felépítéséről, a Fidesz gazdasági, szociális, oktatási, nemzeti és nemzetiségi programtervezetét, koncepcióját az önkormányzatok kialakításáról, a lelkiismereti és vallásszabadságról. Ezenkívül téziseket fogalmaz meg a polgári szolgálatról, illetőleg a munkásőrségről. Fodor Gábor, a Fidesz választmányának tagja egyebek közt arról szólt, hogy a kongresszusnak döntenie kell abban is, megőrizze-e a Fidesz specifikus, generációs jellegét, vagy más korosztályok felé is nyitó pártjellegű szervezetté alakuljon. Erről egyébként a szervezeten belül különböző vélemények alakultak ki, ezért a közös álláspont kimunkálása rendkívül fontos feladat. A programtervezetben különben érvényesül a generációs jelleg is, hiszen megkülönböztetett hangsúlyt kapott az oktatás, a polgári szolgálat kérdése, valamint a lakásrendszer reformja. A Fidesz-kongresszuson a szervezet minden tagja részt vehet, mert a vezető testületek szerint a jelenlegi taglétszám mellett nem lenne célszerű küldöttrendszeri formában tartani a tanácskozást. Annál is inkább, mert a péntek esti megnyitót követően a tervek szerint szombaton szekcióüléseken folytatódik a munka, s így alkalom nyílik arra, hogy a tagok széles körének véleményét megismerjék. A Fidesz rendkívül fontosnak tartja a kongresszus nyilvánosságát, ezért a tanácskozásra nemcsak a hazai ellenzéki politikai és ifjúsági szervezeteket hívták meg, hanem politikai ellenfeleiknek - így köztük a Magyar Szocialista Pártnak és a Demisznek - is küldtek meghívót. A kongresszusra külföldi vendégeket is várnak, köztük a Fidesszel kapcsolatban álló francia, nyugatnémet és osztrák ifjúsági mozgalmak, valamint független kelet-európai ifjúsági szervezetek, így a lengyel NZS képviselőit. (folyt. köv.)
1989. október 12., csütörtök 19:13
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|