|
|
|
|
Moszkvai nagygyűlés - Jelcin (1. rész)
|
Barta György, az MTI tudósitója jelenti:
Moszkva, 1989. március 25. szombat (MTI) - Mintegy tízezres nagygyűlést tartottak szombaton Moszkvában, a Luzsnyiki stadion tőszomszédságában Borisz Jelcin hívei. Ezenkívül több hasonló megmozdulásra is sor került: Moszkvában a Gorkijról elnevezett pihenőparkban, illetve néhány Moszkva környéki településen.
A Luzsnyiki melletti megmozdulás hivatalosan választási nagygyűlés volt, amelyen Borisz Jelcinnek, az SZKP KB tagjának, az Állami Építési Bizottság miniszteri rangban lévő első elnökhelyettesének népi küldötté választásáért szálltak síkra a részvevők. A megmozdulás azonban több lett választási gyűlésnél: rokonszenvtüntetés a nagy viták kereszttüzében álló politikus mellett. A nagygyűlést Jelcin választási kampányának szervezői hívták egybe. Szervezésében számos nem hivatalos állampolgári kezdeményezés - köztük a nemrégiben megalakult Moszkvai Népfront - is részt vett. Jelen volt a megmozduláson a litván népfront, a Sajudis képviselője is, és a litván szervezet rokonszenvéről biztosította Borisz Jelcin törekvéseit. A közel négyórás nagygyűlés részvevői határozatot fogadtak el. Ebben követelték a Jelcin ügyében indított központi bizottsági vizsgálat leállítását és a választójogi törvény további demokratizálását. A nagygyűlésen bárki felszólalhatott, aki időben jelentkezett a szervezőknél. A felszólalók szinte kivétel nélkül a peresztrojka, a demokratizálás következetes továbbvitelét szorgalmazták. Szocializmus-ellenes kijelentések nem hangzottak el, az egyes vezetőknek címzett bírálatok hangneme viszont igen éles volt. Különösen sok bírálattal illették a moszkvai városi pártbizottság és a városi tanács vezetőit. A szervezők igyekeztek néhány rémhírt eloszlatni. Hosszabb ideje tartja magát a szovjet fővárosban az a híresztelés, hogy Jelcin ellen ,,merényleteket,, kíséreltek meg, hogy sorozatosan autóbalesetek érték. Kampányának egyik szervezője a leghatározottabban cáfolta ezt. Valótlannak nevezték a szervezők azt a híresztelést is, hogy a múlt vasárnapi, hasonló célú moszkvai tüntetés szervezőit őrizetbe vették volna. (folyt.)
1989. március 25., szombat 15:09
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|