|
|
 |
|
 |
Ami nem volt dicséretes a parlementi ülésen
|
--------------------------------------------
München, 1990. február 27. (SZER, Késő esti mai nap, Szilágyi
Sándor) - Akár eredményesnek is mondhatnánk az Országgyűlés ma
kezdődött ülésszakának első munkanapját, hiszen a napirend
elfogadásán túl három alkotmánymódosító és két törvénytervezetet
tárgyalt meg. Hogy mégsem mondhatjuk eredményesnek, azt egy régi
bölcsesség így fogalmazza meg: kevesebb több lett volna. Olyan
kérdéseket is tárgyalt ugyanis a hamarosan leköszönő Tisztelt Ház,
amelyekben az illetékessége legalábbis vitatható. Nézzük,
voltaképpen mi történt a mai 8 órás parlamenti munkanapon.
Először is a 4 napra előirányzott 30 megtárgyalandó napirendi
pontot sikerült 25-re mérsékelni, s egyúttal racionális tárgyalási
rendjüket is megállapítani. Ez dicsérendő. Az érdemi munka három
alkotmánymódosítást igénylő javaslat előterjesztésével és vitájával
kezdődött, mely munkát szintén befejezettnek tekinthetjük azzal,
hogy holnap reggel 9 órakor dönt majd a Tisztelt Ház a javaslatok
elfogadásáról. Szintén dicsérendő, hogy elfogadták: a családi pótlék
alanyi jogon, a nevelt gyermekek után jár, s hogy az egyetemeket és
középiskolákat autonómia illeti meg.
Nos tehát mit kifogásolhatunk az alkotmánymódosítási
indítványokban és ezek vitájában?
Egyikükben, miszerint a Magyar Néphadsereg nevét változtassák
meg a történelmi hagyományainkhoz igazodó, s a hadsereg védelmi
jellegét hangsúlyozó Magyar Honvédségre, semmi kivetnivaló nincsen.
Nem is szólt hozzá senki az ülésen. (folyt.)
1990. február 27., kedd
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
- Az Országgyűlés mai napja - 1. folyt.
|
A másik két javaslat azonban már tűnődésre késztet. Az egyik:
Kulcsár Kálmán igazságügyi miniszter beterjeszti, hogy a
magyarországi nemzeti kisebbségek kapjanak külön képviseletet a
parlamentben. A nemzetiségi szervezetek képviselői támogatják a
javaslatot, az egyházak képviselői pedig megtoldják azzal: az
egyházaknak és felekezeteknek is garantált helyük legyen az ország
házában.
Ez utóbbival szemben Roszik Gábor lelkész, az MDF képviselője
azzal érvelt: az egyházak élén nem demokratikusan választott vezetők
állnak. Nem indokolt tehát, hogy közjogi méltósághoz jussanak. Tamás
Gáspár Miklós, az SZDSZ képviselője pedig minden efféle, tehát
valamely kisebbségnek eleve biztosított képviseletet adó elképzelést
elutasít, mondván: ellene van a pártok képviselőiből felállítandó,
közvetlenül választott parlament elvének. A korporatív megoldásnak
csak a kétkamarás rendszerben volna helye.
Holnap reggel eldől: a Tisztelt Ház ellent tud-e állni a
kísértésnek, hogy búcsúzóul még egy kicsit összekuszálja az amúgy is
zavaros helyzetet, melyet maga után hagy. Nincs sok esély rá, hogy
nem a rosszabbik énjükre, az indulataikra halgatnak majd a honatyák,
és a szebbik nemből kikerült képviselők. Erre enged következtetni az
a nem túl épületes vita, amely Király Zoltán képviselő javaslatát
követte, miszerint népszavazás ide, pártközi megállapodás oda, azért
csak döntsön még ez az Országgyűlés a köztársasági elnök
megválasztásának módjáról.
Nem illeti dícséret a képviselőket már azért sem, hogy
egyáltalán hajlandók voltak vitára bocsátani a javaslatot, fittyet
hányva a népszavazással szentesített népfelség elvének. De ha már
vitatkoztak róla, miért nem ügyeltek jobban, hogy ne mutassák ki a
foguk fehérjét? Azt tudniillik, hogy milyen mélységes megvetéssel és
felsőbbséggel utasítják el maguktól a tényt: ezentúl igen is több
párt rendszerében kell megtanulni politizálni. Hogy maga a
javaslattevő Király Zoltán elgondolkotott-e a tényen, hogy olyanok
támogatták, mint a volt KISZ-es Hámori Csaba és a vízlépcsős Maróthy
László - nem tudom. Én mindenesetre elgondolkodnék rajta. +++
1990. február 27., kedd
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|