|
|
|
|
Reggeli hírek
|
London, 1990. október 15. (BBC, kora reggeli híradás) - Kohl kancellár Kereszténydemokrata Pártja a szavazatoknak több mint 40 százalékát kapta a volt Kelet-Németország területén lefolytatott választásokon, melyeknek célja az öt tartomány államvezetésének helyreállítása. A BBC egy Berlinben tartózkodó tudósítója szerint a választási eredmények nagyban növelték Kohl esélyeit arra nézve, hogy győzzön a decemberben megtartandó első össznémet választáson. Komputeres előrejelzések arra utalnak, hogy a kereszténydemokraták teljes többségre fognak szert tenni Szászországban, további három tartományban pedig más pártokkal együtt képesek lesznek együtt működni. Csak Brandenburg tartományban sikerült az ellenzéki szociáldemokratáknak többségi szavazatra szert tenniük. A volt kommunista pártot egyre kevesebben támogatják. Tudósítónk szerint talán a legnagyobb csalódással majd az olyan csoportoknak kell szembenézniük, mint például az Új Fórum amely a tavalyi keletnémet forradalmat vezette, most aznban csak kis százalékát sikerült megszereznie a szavazatoknak.
Kevesen vettek részt Magyarországon a helyhatósági választások II. fordulójában. Jelentések szerint Budapesten a választó polgároknak csak alig több mint 30 százaléka adta le voksát. A választások teljes eredményét a mai nap folyamán teszik közzé. Eddig Budapesten számolták össze a legtöbb szavazatot - jelentette a Magyar Rádió - e szerint a választásokon a szabad demokraták vezetnek, megelőzve a Magyar Demokrata Fórumot amely a legnagyobb párt a kormánykoalícióban. A Belügyminisztérium közlése szerint az egyes jelöltekre ország szerte sok szavazatot adtak le. Budapesten a főpolgármesteri tisztség betöltéséért - melyet a kommunista kormány idején megszüntettek -, öt jelölt versenyez egymással.
Gorbacsov elnök számára ma elérkezett a végső határidő arra, hogy ismertesse a szovjet parlamentben az átdolgozott reformtervezetet, s ezzel véget vessen a hetek óta tartó bizonytalanságnak az ország jövőjét illetően. Az esemény ugyanakkor nagy fontosságú politikai próbatételt is jelent a szovjet vezető számára. (folyt.)
1990. október 15., hétfő
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|