|
|
|
|
A szlovákiai magyar szervezetek eredményeiről
|
---------------------------------------------
München, 1990. június 11. (SZER, Magyar híradó) - Ha magyar szemmel nézzük a csehszlovákiai választásokat, akkor a legnagyobb siker természetesen az, hogy mindkét magyar kisebbségi csoportosulás képviselőinek sikerült bejutniok a parlamentbe. Elégedettek? - kérdezte Ara-Kovács Attila a két szervezet egy-egy képviselőjétől: Duray Miklóstól és Tóth Károlytól.
- A tegnap lezajlott csehszlovákiai választások végeredményéről kérdezem a két legnagyobb magyar tömörülés: az Együttélés, és a Független Magyar Kezdeményezés vezetőit. Üdvözöllek Duray Miklós, és egyben gratulálok a választási sikerekhez. Tudnád részletezni azt, hogy a végeredmények összesítésénél az Együttélés nevű mozgalom, és a Kereszténydemokrata Párt koalíciója milyen eredményeket ért el?
- A várakozásnál jobban szerepeltünk a választásokon. Persze az elvárásaink nem voltak ettől sokkal kisebbek. Mi úgy számítottuk, hogy Szlovákiában a koalíciónk 7 százalékot szerez. Ezt túlléptük: 8,66 század százalékot szereztünk, amely majdnem 300 ezer választópolgárt illetve érvényes szavazatot jelent. Ez nagyon nagy eredmény: azért, mert nem sokkal több magyar választásra jogosult van ennél. Úgy lehet számítani, hogy a 75-80 százaléka a nagyarságnak erre a koalícióra adta a szavazatát.
- Tóth Károly, Függgetlen Magyar Kezdeményezés: (folyt.)
1990. június 11., hétfő
|
Vissza »
|
|
- A szlovákiai magyar szervezetek eredményeiről - 1. folyt.
|
- Meglepetésszerű sikert arattak a polgári ellenzéki erők. Ennek a fontosságát a jövőben sokat kell majd hangoztatni, hiszen Csehszlovákia az egyetlen állam itt Közép-Európában, ahol - ez az első - forradalmi és polgári ellenzéki erők arattak sikert a választásokon. Ide számítom a Polgári Fórumot Prágában és a Nyilvánosság az Erőszak Ellen mozgalmat Szlovákiában - a Független Magyar Kezdeményezéssel együtt, természetesen.
A nemzetiségek körében el kell mondani azt, hogy az elmúlt hónapokban itt azért eléggé összecsaptak az indulatok mindkét oldalról, és egy tradicionális nemzetfelfogás éledt fel, mely erőteljesen ellenségképekre épült. Én ennek tudom be azt, hogy ennyire elszigetelődtek a nemzetiségek - és elsősorban a magyar nemzetiségi kisebbség - a politikai életen belül, hogy tisztán nemzetiségi alapon szerveződő politikai mozgalomra adta le a voksok nagy részét.
- Most, a választások másnapján, mivel telik az idő? Azon túl természetesen, hogy kipihenitek magatokat. Milyen tervek fogantak meg máris? Duray Miklós:
- Még rövid távú konkrét terveink vannak. Pillanatnyilag azt akarjuk tenni az elkövetkező 1-2-3 hétben, hogy fel akarjuk térképezni pontosan hogy hol, mennyi támogatója volt a koalíciónak - elsősorban a magyar vidékeken, illetve a többi nemzeti kisebbség által lakott területen - hogy ennek alalpján tudjuk tovább építeni a mozgalmat -, valamint a helyhatósági választásokra el kell kezdeni felkészülni, hiszen hogyha a törvényjavaslat szerint történik majd a helyhatósági választások megrendezése, akkor azzal kell számolnunk, hogy körülbelül két és fél hánapunk van a felkészülésre. És a helyhatósági választások még legalább olyan fontosak, mint az eddigi parlamenti választások. (folyt.)
1990. június 11., hétfő
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
- A szlovákiai magyar szervezetek eredményeiről - 2. folyt.
|
- Nehéz erre most ebben a pillanatban válaszolni. Azt hiszem, hogy egy egészen új helyzet állt elő azzal, hogy végetért a kampány, azzal hogy lezajlottak a választások, és ebben az új helyzetben egy új politikai konstelláció is létrejött Csehszlovákiában mindkét parlamenten belül.
Hogy a továbbiakban a munka parlamenten belül és a parlamenten kívül hogy fog folyni, arról csak elképzeléseink vannak, de biztosat ebben nem tudok mondani. Nekünk alapvető magatartásunk a kampány során és a kampány előtt is már az volt, hogy ahhoz, hogy tényleges demokratikus polgári viszonyok jöjjenek létre Csehszlovákiában, ahhoz olyan politikai magatartásra van szükség, amely beleillik egy európai képbe. +++
1990. június 11., hétfő
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|