|
|
 |
|
 |
Elhunyt Kádár János 1.
|
München, 1989. július 6. (SZER, Hírek) - Most érkezett a
jelentés, hogy elhunyt Kádár János, az MSZMP volt főtitkára. 77 évet
élt. Kádár Jánost hétfőn szállították kórházba tüdőgyulladás,
légzési- és vérkeringési problémák miatt. Az elhunyt Kádár János
politikai pályafutását Kasza László foglalja össze:
- A diplomata-király mondta Napoleon halálakor: ez már nem
szenzáció, csak hír. Kádár János ebben hasonlít a francia
zsarnokhoz: halála "hír-szinten" marad. Nem okoz meglepetést,
különösen nem megrázkódtatást, netán kormányválságot. Tudomásul
vesszük. Statisztikai adat.
És ezzel napirendre is térhetnénk az ügy felett - az ilyenkor
mindig igénybe vett történelmi távlatra bízva az ítélkezést - ha ez
az ember nem egy olyan korszakot személyesített volna meg, amely
minden bizonnyal meghatározta az elmúlt, és feltehetően a jövő 30 év
magyar történetét. De mert ez a helyzet, nemcsak a mi, hanem apáink
és gyermekeink életére is rányomta a bélyegét a Kádár-korszak. Most
a névadó fizikai halálakor kötelességünk elgondolkodni azon, ki volt
ez az ember, mit tett, miért tehette.
Kádár kommunista volt. Olyan kommunista, amilyen ember:
középszerű. Önálló gondolatai nem voltak, tette azt, amit a párt
magyar, vagy moszkvai vezetői mondtak neki. Kezdetben - az 1930-as
években, az 1940-esek elején - nem is nagyon vették komolyan sem
elvtársai, sem a Horthy-rendőrség. Ügyetlensége miatt sokszor
letartóztatták, de hamarosan szabadon bocsátották, mert tipikusan
"kis hal" volt. Egy Rákosi vagy akár Vas Zoltán dicsőségéből
nemzetközi hírnevéből Kádár Jánosnak akkor semmi sem jutott.
(folyt.)
1989. július 6., csütörtök
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
- Elhúnyt Kádár János - 1. folyt.
|
Az, hogy később az illegális kommunista párt vezetőségi tagja,
majd titkára lehetett, nem annyira érzelmeivel, mint inkább a párt
parányi voltával és jelentéktelenségével magyarázható. Kádár János
később, hatalma csúcsán is megmaradt középszerűnek. Egy Hruscsov,
vagy Tito nagyvonaluságának nyomait sem találjuk benne.
Ahhoz azonban mesterien értett, hogy ezt a középszerűséget
erényeként tüntesse fel. Az 1970-es évek Kádár Jánosa a munkásokat
értő - hiszen közülük való - a hatalmat megvető, szerény, elvtársai
és a kommunista eszme mellett kitartó nemzet atyjaként vonult be
sikerrel a közgondolkozásba. Kádár egyik sem volt.
19 éves korában csatlakozott a kommunista mozgalomhoz. Az azt
megelőző két év kivételével, amikor műszerészként dolgozott, soha,
semmi köze nem volt a munkássághoz. 1945 előtt azért nem, mert
illegális kommunistaként bújkált, utána azért nem mert kommunista
vezető volt. Mindez nem akadályozta meg abban, hogy választó
kerületében még az 1970-es évek végén is munkásnak minősítse magát.
Viszont 1956 után százával végeztette ki - mint abból a bizonyos
névsorból ma már tudjuk - a munkásokat.
Kádár pártfunkcionárius volt. Kitanult szakma, vagy értelmiségi
foglalkozás hiányában soha nem rendelkezett olyan függetlenséggel,
hogy döntő pillanatokban, amikor nem értett egyet pártjával, azt
mondhatta volna: ezt nem teszem, megyek vissza dolgozni a szakmába.
Pedig legalább két olyan pillanat volt az életében, amikor a
tisztesség, az önbecsülés arra kötelezte volna, hogy nemet mondjon.
1954-ben, amikor kiszabadult a börtönből, nem vonult vissza, mint
sok más kommunista, hanem azonnal ahhoz a Rákosihoz ment vezető
állást kunyerálni, aki börtönbe záratta. (folyt.)
1989. július 6., csütörtök
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
- Elhunyt Kádár János - 2. folyt.
|
A másik ilyen pillanat 1956-ban, amikor élére állt az általa
korábban dicsért forradalom eltiprásának. Nem kényszerítették rá. Ha
nemet mond, legfeljebb félreállítják. De Kádár igent mondott, és
ebben szerepe volt egyrészt annak, hogy Kádárnak, mint a kommunista
funkcionáriusoknak általában, nem volt tisztességes foglalkozása,
így létkérdés volt neki a mindenkori hatalomhoz csatlakozni.
Másrészt azonban annak is - hogy szemben az elterjesztett
hiedelemmel - mindig szerette és kegyetlenül gyakorolta is a
hatalmat. Nem lehet véletlen, hogy mindjárt első fontosabb beosztása
1945 után erőszakszervezettel hozta kapcsolatba, Budapest
rendőrfőkapitány-helyettese volt.
A kommunista párt legszörnyűbb terrorja éveiben 1948 és 1950
között - amikor a Mindszenty- vagy a Rajk-per csak a jéghegy csúcsát
jelentette - Kádár János volt a belügyminiszter. 1956 után ő vezette
nemzetünk történetének legvéresebb megtorló hadjáratát. Ehhez képest
a parasztság bekényszerítése később a tsz-ekbe már szinte ártatlan
kádári tettnek tekinthető.
Amikor úgy gondolta, hogy az biztosítja számára a hatalomban
maradást, nemcsak számára ismeretlenek százait gyilkoltatta meg,
hanem közvetlen elvtársait is, vagy legalábbis részt vett azok
halálos ítéletének előkészítésében. Nagy Imrééket nem lehetett volna
Kádár beleegyezése nélkül kivégezni és egyre biztosabbra vehető,
hogy ő volt az, aki jobb meggyőződése ellenére rábeszélte Rajkot:
vallja be a rágalmakat nem fogják halálra ítélni.
Szerénynek nevezték Kádár János propagandistái és így beszélt
róla az ország. Igaz, hiányzott belőle Rákosi vagy Tito hivalkodó
személyi kultusza, de azt az embert, aki uralkodása utolsó két
évtizedében nem tűrt meg más véleményt a magáé mellett, aki hallani
sem akart arról, hogy felépítsenek mellette egy utódot, nem
feltétlenül ez a jelző illeti. (folyt.)
1989. július 6., csütörtök
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
- Elhunyt Kádár János - 3. folyt.
|
Sokan és sokszor elmondták, megírták hogyan törte meg Kádár
János a nemzet gerincét, hogyan kényszerítette arra, hogy elfogadja
amit kínált: nem látsz, nem hallasz, nem beszélsz, én pedig hagylak
élni. Társadalomtudósokra, pszichiáterekre, történészekre, nemzeti
karakterünk tudós elemzőire vár a feladat, hogy megállapítsák miért
tekintette ezt az ultimátumot kompromisszumnak az ország, miért volt
hálás érte Kádár Jánosnak.
De amit már most is megmondhatunk, Kádár bizonyos fintorral
tükröt tartott elénk, amelyben láthatjuk, milyenek vagyunk, milyenné
lettünk. Megadta annak szabadságát, hogy szörnyű önkizsákmányolással
aki tehette annyit dolgozzék, hogy teljen kocsira, utazásra,
világszínvonalú alkoholfogyasztásra és gyors szívinfarktusra.
Büszkék voltunk ügyességére, hogy mennyi külföldi kölcsönt
szerzett, kit zavart, hogy ebből semmi sem jutott az ország
létminimum környékén tengődő egyharmadának, jövőt jelentő
beruházásokra és pláne az, hogy mindezt egyszer vissza kell fizetni.
Igaz nem a mi generációnknak, az erre már nem képes, hanem
gyerekeinknek, unokáinknak. Ők majd megköszönik.
És mégis. Ha mindebből megtanultuk, hogy mit jelent "egy párt
egy ember kezében", az ellenőrizhetetlen hatalom, ha ezután
óvatosabban bánunk az olyan jelzőkkel, mint "a nemzet atyja", akkor
talán magas, nagyon magas ár, de nem haszontalan jelenség volt a
nemzet számára a Kádár-jelenség. +++
1989. július 6., csütörtök
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|