|
|
|
|
- Szegeden a választásra készülve - 1. folyt.
|
2.) A másik ezzel kapcsolatos és igen fontos tényező, hogy a közelmúltban alakult új pártok tevékenysége, politikai, gazdasági, társadalmi programja a nagy többség előtt ismeretlen. Ami cseppet sem meglepő, hisz egyikük-másikuk meg sem fogalmazta programját. Sőt jelenleg még a kormányzó pártnak, az MSZMP-nek sincs részletesen kidolgozott terve a jövőre vonatkozóan. Ismeretlenre és bizonytalanra pedig nem lehet voksolni. 3.) Az előbbiekből következik, hogy inkább csak azok szavaztak, akik némiképp már bekapcsolódtak az aktív politizálásba. 4.) Végezetül nagy valószínűséggel mondható, hogy a szavazatok aránya akkor sem változott volna, ha a szerkesztőségbe nem 300, hanem 3000 választólap érkezik. Mert ez akkor is a Déli Napló olvasótáborának véleményét tükrözné. A közvéleménykutatás tudományos mércéjét nem hagyva figyelmen kívül, az eredményt is úgy kell felfognunk, mint egy bizonyos társadalmi réteg állásfoglalását. Ezek után lássuk, hogyan oszlottak meg a szavazatok: Magyar Demokrata Fórum: 127 szavazat - 40,8 százalék, Szabad Demokraták Szövetsége: 62 - 19,9, MSZMP reformköre: 46 - 14,8, Szociáldemokrata Párt: 30 - 9,8, Néppárt: 10 - 3,1, Magyar Szocialista Munkáspárt: 9 - 2,9 Az idézett közvéleménykutatást a Déli Napló közölte, amely Szegeden jelenik meg. +++
1989. július 5., szerda
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|