|
|
|
|
Az MDF szolnoki szervezetének programja (OS)
|
1989. június 2., péntek - Nyílt, ellenőrizhető várospolitikát, a helyi közélet demokratizálódását szorgalmazza a Magyar Demokrata Fórum Szolnok városi szervezetének most kidolgozott programja. A mozgalom igényt tart arra, hogy a megyeszékhely lakosságát érintő fontos döntések meghozatalában és a végrehajtás ellenőrzésében részt vegyen. Követeli, hogy biztosítsanak teljes nyilvánosságot a város költségvetésének, a megüresedő lakásokat folyamatosan kutassák fel, vegyék nyilvántartásba és gondoskodjanak azok hasznosításáról a jogos lakásigények kielégítesére. Javasolja a szervezet a megye és a város régi történelmi ihletésű címerének a visszaállítását, a hagyományos földrajzi, történelmi nevek és utcanevek használatát. Kezdeményezi az MDF a színház, a művelődési intézmények filmszínházak önálló műsorpolitikájának a biztosítását, a városi hírközlő szervek, rádió, televízió műsorszerkesztési függetlenségét, független városi lap mielőbbi indítását. Alapvető követelménynek tekinti az iskolák, tanintézetek autonómiáját. Kiemelt szerepet kap a programban a környezetvédelem. Az MDF javasolja: minden környezetszennyezéssel járó beruházás megkezdése előtt írják elő a széles körű és alapos tájékoztatási kötelezettséget. Kezdeményezte, négy alföldi megye Kétpóra tervezett veszélyeshulladék-tárolójának független szakértői felülvizsgálatát, továbbá azt, hogy negyedévenként hozzák nyilvánosságra Szolnok levegőjének a szennyezettségét. Az MDF felvállalja a városban élő szegények sorsának figyelemmel kísérését, akciókat szervez, használt ruhákat gyűjt és kioszt. Szükség esetén szorgalmazza szegénykonyha létesítését, segélycélú kulturális rendezvényeket szervez. (OS)
1989. június 2., péntek 19:37
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|