|
|
|
|
Erdősítési tervek Romániában
|
Bukarest, 1989. március 23. csütörtök (MTI-tud) - Romániában az aszály nagy károkat okozott az erdőkben. Ahol kipusztult az erdő, ott a talaj is ,,soványabb,, lett. Ezeken a területeken sürgősen fel kell újítani az erdőt. Egyebek között Constanta megyében 2800, Tulceában 520, Vranceában pedig 250 hektár e terület, erdősítése elengedhetetlen feladat. Így összegezte az erdősítés programját Ion Tabaras erdőgazdálkodási miniszterhelyettes az Agricultura Socialistában.
Bejelentette, hogy az ,,erdők hónapja,, során - március végén és áprilisban - az ország valamennyi erdővidékén nagyszabású munkálatokat szerveznek. Az enyhe tél és a korai tavasz miatt az erdősítési programban előrehaladás mutatkozik. Ez évben eddig 14 ezer hektáron végeztek irtást, 6200 hektáron pedig a leromlott területet erdősítettek. Mintegy ezer hektárt tesz ki az utak mentén végzett ,,fásítás,,. Közölte, hogy a jelenlegi ötéves tervben több mint 278 ezer hektáron telepítenek erdőt, ebből 210 ezer hektár olyan terület, ahol irtásokat végeztek. Az idén a legnagyobb méretű ültetéseket a Duna és a Fekete-tenger közötti vidék kopár területein végzik. +++
1989. március 22., szerda 21:05
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|