|
|
|
|
Magyar állampolgárok Irakban és Kuvaitban
|
------------------------------------------
London, 1990. augusztus 10. (BBC, Panoráma) - Mi történik az Irakban és Kuvaitban tartózkodó magyar állampolgárokkal? Ma esti műsorunk szerkesztője a magyar Külügyminisztérium szóvivőjénél Herman Jánosnál érdeklődött telefonon:
- Irak tegnap bejelentette, hogy az összes kuvaiti külföldi nagykövetségnek 2 héten belül Bagdadba kell költöznie. A határokat lezárták és közölték azt is, hogy a Kuvaitban és Irakban tartózkodó külföldiek nem hagyhatják el az országot. Mi a terve a kuvaiti magyar nagykövetségnek?
- Jelen pillanatban azt tudom mondani, hogy az érvényes magyar álláspont szerint kiállunk amellett, hogy Kuvait állami szuverenitása helyreálljon, területi sérthetetlenségét biztosítsák. Ennek megfelelően az az álláspontunk, hogy az iraki csapatokat haladéktalanul teljes egészében, feltétel nélkül ki kell vonni Kuvait területéről. Jelen pillanatban közel 200 magyar állampolgár tartózkodik Kuvaitban és több alkalommal kértük az iraki hatóságokat arra, hogy tegyék lehetővé a magyar állampolgárok szabad távozását Kuvaitból.
- Erre válasz érkezett?
- Idáig erre nem kaptunk pozitív választ.
- Mit lát a Külügyminisztérium a Kuvaitban és Irakban tartózkodó magyarok számára?
- Azt hiszem, hogy elsősorban a Kuvaitban tartózkodó magyarokról kell beszélnünk. Mindenképpen kívánatosnak tartjuk azt, hogy folyamatos kapcsolatban legyenek a magyar nagykövetséggel. Természetesen azt nagyon fontosnak tartjuk, hogy a magyar nagykövetség szándékait ismerjék és tartsák is be a magyar nagykövetség véleményét, elgondolásait. (folyt.)
1990. augusztus 10., péntek
|
Vissza »
|
|
- Magyar állampolgárok Irakban és Kuvaitban - 1. folyt.
|
- Véleménye szerint fennáll-e annak a veszélye, hogy esetleg túszokat szednek? Ennek esetén milyen lépést tenne a magyar Külügyminisztérium?
- Erre vonatkozó konkrét jelet nem tapasztaltunk. Mi mindenképpen abban bízunk, hogy a Kuvaitban tartózkodó magyar állampolgárok kiutazását rendben meg fogjuk tudni oldani.
- Értesüléseik szerint ezidáig magyar állampolgároknak semmiféle bántódása nem esett?
- Nem tudunk arról, hogy magyar állampolgároknak bántódása esett volna. Ugyanakkor ma kaptunk hírt a bagdadi magyar nagykövetségtől. A katonai események során 5 magyar állampolgárról nem tudtunk néhány napig semmit. A mai napon délelőtt kaptunk értesítést, amely szerint megtalálták az 5 magyar állampolgárt. Ma magyar idő szerint délután 1 órakor az iraki külügyminisztérium ezt az 5 magyar állampolgárt átadta a magyar hatóságoknak, illetve egészen pontosan a bagdadi nagykövetség képviselőjének. Mind az öten jól vannak és jelen pillanatban már a nagykövetségen vannak. Újabb ígéretet tettek arra, hogy ez az 5 magyar állampolgár elhagyhatja Irakot. Semmilyen formában nem korlátozzák őket ebben. +++
1990. augusztus 10., péntek
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|