Rendszerváltás és az MTI

	Szabaddemokrata programok
(Kasza László) München, 1989. április 12. (SZER, Kommentár nélkül) - Vasárnap, április 16-án a Corvin moziban tartja közgyűlésének második fordulóját a Szabad Demokraták Szövetsége. Adásunk második részében a programtervezetből idézünk néhány részletet. A főcím: Milyen társadalmat kívánunk? Válság van. A nép többsége számára az úri Magyarországon csak pillanatokra jelent meg a szabadság, a demokrácia, jólét és az emberhez méltó élet ígérete. A történelmi uralkodó osztályok századunkban két ízben is idegen érdekek szolgálatába, háborúba vitték az országot. A háborús vereség mindkét esetben a fennálló rendszer bukásához, a magyar állam összeomlásához vehetett. A Horthy-, majd Szálasi-rendszer bukása, a náciellenes demokratikus koalíció győzelme azzal a reménnyel kecsegtetett, hogy a romokon új, demokratikus, a szabad népek közösségébe beilleszkedő Magyarországon jön létre. E reményében azonban a magyar népnek - Kelet-Európa többi népével együtt - csalódnia kellett. Ma már biztossággal megállapítható, hogy a szocializmus nagy ígérete - egy kizsákmányolástól, elidegenedéstől mentes, az emberi szükségleteket magas szinten kielégítő, racionális szép új világról - utópia. A létező szocializmus országait a bőség és a szabadság irányában haladó tudományos előrelátással kormányzott társadalom helyett mindenütt beteg hiánygazdaság, irracionális, centralizált bürokratikus, diktatórikus állam, általános emberi, állampolgári és gazdasági kiszolgáltatottság jellemzi. Az abszolút igazság birtoklása jegyében szerveződött párt tagjai elbizonytalanodtak, a magát a társadalom vezető erejévé kinevező, a haladás letéteményeseként fellépő mozgalom eddigi viszonylagos egysége is megszűnt. A hatalom birtokosainak egy része - itthon, s a létező szocializmus más országaiban is - a tényekkel s a következményekkel mit sem törődve - nem akar, vagy nem tud változtatni. Mások a rendszer részelemeinek modernizálásával próbálkoznak. Az előbbi, a rendpárti megoldás nem lehet más, mint az eszmények nélküli, pőrére vetkőztetett létező szocializmus. A modernizálás pedig a korábban elvetett más társadalmi, politikai rendszerekben működő megoldásoknak részenként enged teret - anélkül, hogy az azoknak ellentmondó politikai és gazdasági monopóliumokról lemondana. Pedig maga a rendszer van válságban - állapítja meg a következő fejezetcím. Ez azt jelenti, hogy ugyanúgy, ahogy nem lehet a gazdaságot részelemenként megreformálni, és nem lehet a gazdaság egészének mechanizmusát önmagában megváltoztatni - nem lehet a válságból kilábalni az előbbiek mellé rendelt célirányos politikai reformokkal sem. A rendszer válsága azt jelenti, hogy a társadalom egészének és részterületeinek integrációs mechanizmusa értékeiben, elveiben és gyakorlatában bizonyult működésképtelennek. Új integrációs mechanizmust kell létrehozni a gazdálkodás, a szociális biztonság, valamint a kulturális és politikai értékek szférájában egyaránt, amely többé nem épülhet egy központból vezényelt, a szereplők számára külső hatalmi mechanizmusokra. Az emberi tevékenységek összemérésének területe a piac. A piacnak megfelelő társadalomszerveződés központi értéke az esélyegyenlőségre épülő verseny. Ennek feltétele a monopolhelyzetek kiküszöbölése, és az, hogy a társadalom minden intézménye megjelenjen a piacon is. Különben a piac szegmentálódik, egymástól elkülönülő részekre bomlik - vagyis a társadalom integrálását hatalmi mechanizmusok veszik át. Természetesen nem vezérelheti a társadalom minden szereplőjét piaci motiváció, de minden szereplőnek tudnia kell a piachoz kapcsolódva képviselnie törekvéseit. A piac szelektál és összekapcsol, de ne higgyük azt, hogy automatikusan szervezeteket és játékszabályokat is teremt. Ha nem alakítunk megfelelő új intézményeket és szervezeteket - a jelenlegiekkel a piacon is csak a meglévő hatalmi szerkezetet és szegregációt konzerválhatjuk. Az anyagi értékek megteremtésének, fogalmának és felhasználásának szférája a gazdálkodás, amelyhez minden intézménynek piackonform eszközökkel kell kapcsolódnia. A piaci gazdálkodás biztosíthatja csak az erőforrások racionális felhasználását, a megújulási készség automatizmusát, és azt, hogy a gazdálkodásnak irányt szabó szükségleteket ne egy politikai központ hatalmi törekvései szerint tervezzék, hanem a társadalom polgárainak igényei alakítsák. A szociális biztonság az ember civilizált létezéséhez való jogának feltétele. E nélkül egy társadalom menthetetlenül szemben álló csoportokra esne szét, és a gazdálkodásban a piac feltételei tiszta lelkiismerettel nem lennének érvényesíthetők. A szociális biztonságnak egy társadalom polgárai egymás iránti szolidaritásán, és az ennek alapján létrehozott szabadon szerveződő intézmények működésén kell nyugodnia. így teremthető esély arra, hogy a rászorulókról, a születéstől a halálig gondoskodni lehessen, így lehet az emberek gazdasági, társadalmi szerepváltását segíteni, a gazdálkodás versenyében alulmaradók esélyeit megnyújtani, és a társadalmi szegregációban perifériára szorultaknak esélyeket teremteni. Az emberi szuverenitás, méltóság, a másság, és a másik ember tisztelete - vagyis a tolerancia lehet csak a kulturális és politikai szféra meghatározó értéke. Ez biztosíthatja csak, hogy a hétköznapi érintkezéstől a politikai intézményekig a résztvevők konszenzusa - és ne hatalmi kényszer révén integrálódjon egy társadalom. Mindez nem más, mint a sokféle formában megvalósuló, de alapértékeiben egységes Európa választása - állapítja meg a Szabad Demokraták Szövetségének programtervezete. Európa Közép-Európában, s annak keleti felében mindig is Nyugat- Európát jelentette. Régióink nagy történelmi pillanatai akkor érkeztek el, amikor az Európához történő felzárkózás politikai rangra emelkedett. Közép-Európa - mint kulturális egység - tradíció, mint politikai egység soha sem létezett, gazdasági egységként pedig mindig is csak részei kapcsolódtak össze. Az elmúlt évtizedekben egyik fele Nyugat-Európával lépett politikai és gazdasági közösségbe, másik fele viszont Európát kerülő utakra kényszerült. Kelet-Közép-Európa ma kioszthatatlan politikai konfliktusokkal terhes, és bilaterális kapcsolatok foglya. Európa választása annak tudatosítását jelenti, hogy a közép-európaiság mint eszmei érték megőrzendő - de perspektívának illúzió. E térségben sorsunk közös, de jövőnk csak egy demokratikus Európában lehet az. Ahhoz, hogy európaivá váljon az ország, hogy az eddigiek helyét más elvekre épülő gazdasági és politikai kultúra vegye át, olykor új, máshol nem alkalmazott technikákra is szükség lesz. De az átmenetet biztosító alkalmi megoldások, az ehhez nélkülözhetetlen kompromisszumok tudomásulvétele ellenére sem számolunk harmadik úttal. Amennyiben létezik magyar út, az nem a két ismert társadalmi rendszer között vezet, hanem az egyikből visz a megújult másikba. Az Európát kerülgető utak általában vagy jobboldali diktatúrához, vagy baloldali totalitarizmushoz vezetnek. Az európai értékek vallása helyett születik az az ábránd, hogy a magyarságra különleges küldetés vár, vagy az, hogy Európa közepén egy másfajta szocializmus is megvalósítható, mint Keleten. Elutasítunk minden olyan kísérletet, mely az elmaradottságban esztétikai értékeket lát, és ennek valamilyen sajátos értéket tulajdonít. Fejlettség és elmaradottság között nincs harmadik út. Nem osztjuk a népi mozgalom utópiáját a kapitalizmus és szocializmus ellentmondásait egyszerre meghaladó kert-Magyarország megteremthetőségéről - mert nem létezik a piaci és a bürokratikus integrációt egyaránt helyettesíteni tudó társadalom- és gazdaságkoordináló módszer. Mint ahogy nincs olyan politikai harmadik út sem, amely elutasítja mind a kormánypártiságot, mind az ellenzékiséget. Nem valóságos a reform-kommunista utópia sem, mert ha az egy domináns állami tulajdonra, egy párt hatalmának hegemóniájára épül, és csak jószándékú felvilágosultságot tud ígérni, akkor az - alapjaiban - azonos a most válságban lévővel. Ha viszont lemond a két alapismérvéről, akkor nem különbözik a piacra és a parlamenti demokráciára épülő rendszerektől. Nem hiszünk az újkeletű rendpárti erők sugallta megoldás lehetőségében sem - vagyis abban, hogy az államosított kelet- európai társadalmakban reformdiktatúrával megteremthető egy délkelet-ázsiai típusú gazdasági dinamizálás - mert az erőszakszervezeteken és a politikai demokrácia elvetésén kívül semmilyen feltétel nem áll ehhez rendelkezésre. Szemben a népi és a reform-kommunista ihletettségű harmadikutas törekvésekkel - amelyeket csak irreálisnak tartunk - a reformdiktatúrát minden más diktatúrával együtt morális alapon is elvetjük, mint embertelen, és hiábavaló próbálkozást. Európaiak csak szabad polgárokként lehetünk - olvassuk a következő fejezetcímben. Gélünk olyan társadalmi folyamatok kibontakoztatása, amelyek révén kultúránk és intézményeink integrálódni tudnak Európa kultúrájába és intézményrendszerébe. Ennek érdekében összefogva azokat a hazai és világméretű politikai mozgalmaknak a hagyományaira támaszkodunk, melyeknek alapvezető értékei az emberi alkotás segítése, a társadalmi szolidaritás, a személység tisztelete, és a méltányosság. A Szabad Demokraták Szövetségének programtervezete ezután az állampolgár, a hatalom és a politika kérdéséről beszél: A politikai közösséget az állampolgárok alkotják. Részvételüket ebben a közösségben a jogok határozzák meg. A jogegyenlőség azt jelenti, hogy minden állampolgár azonos minőségű tagja a közösségnek, és a jogállamiság határozza meg, hogy a közösség tagja nem kiszolgáltatott a hatalomban megvalósuló kényszernek. Az állam, hogy egyes polgárok életét és személyi szabadságát, illetve javait az erőszakos veszélyeztetéstől, illetve elsajátításától megvédje, a fegyveres kényszer monopóliumával rendelkezik. A kényszerfunkciót e feladatra korlátozó államot hívjuk a modern viszonyok között demokráciának. Az állam eltorzulása, ha visszaélve erőszak-monopóliumával maga tör polgárai életére vagy szabadságára és sajátítja el javait, ezt nevezzük diktatúrának. A modern diktatúrának végletesen erőszakos vállfája a totalitarizmus. A langyossá szelídült megértő változata: a paternalizmus. Míg a totalitárius diktatúra mindig valamilyen feladatra mozgósító, addig a paternalista változata megelégszik azzal, hogy az alattvalók nem támasztanak követeléseket a hatalom mibenlétével és működésével kapcsolatban. Az állampolgárok vélemény-, illetve akaratközösségeinek az állammal kapcsolatos igényeit, követeléseit a partok és más tömörülések szervezik. Feladatuk, hogy az igényeket úgy formálják politikai akarattá, hogy az képes legyen az állam működését befolyásolni. Politikának átfogóan a társadalom vélemény- és akaratközösségei illetve a hatalom, egymással szembeni, erőszakmentes akaratérvényesítését tekintjük. Alapintézménye: a politikai párt, amely az állam polgárait a politikai közösség egész működésével kapcsolatban képviseli. A pártok küzdőtere a parlamentáris demokrácia. A demokrácia része a parlament falain kívül folytatott alkotmányos politikai küzdelem is. Amennyiben az állampolgárok különböző csoportjai egymással ütköző érdekeiket az államon keresztül, állami intézkedések kiharcolásával érvényesítik, akkor politikai harcról beszélhetünk. Ahol az állampolgárok érdek-összeütközései közvetlenül nyilvánulnak meg, ott magánviszonyokról - vagy, ha az erőszakos - akkor polgárháborús helyzetről van szó. E felfogásban magánviszonynak tekintjük az olyan - csak egy-egy sajátos érdek képviseletére specializálódó - szervezetek tevékenységét, mint amilyenek a szakszervezetek, munkaadói érdekképviseletek, s az egyesületek legkülönbözőbb vállfajai. A Szabad Demokraták Szövetsége programtervezetéből olvastuk fel a Milyen társadalmat kívánunk? című fejezetet.+++ 1989. április 12., szerda
Vissza » A hírhez kapcsolódik »