|
|
|
|
NATO - Wörner
|
Baracs Dénes, az MTI tudósítója jelenti:
Brüsszel, 1990. augusztus 10. péntek (MTI-tud) - Manfred
Wörner NATO-főtitkár - James Baker amerikai külügyminiszterhez
hasonlóan - részletesen foglalkozott brüsszeli nyilatkozatában az
Észak-atlanti Tanács pénteki ülésével. A főtitkár a legtöbb
pontban azokat a téziseket fejtette ki, mint Baker, ám
állásfoglalása további elemeket is tartalmazott. Wörner
hangsúlyozta:
- A szövetségesek kifejezték óhajukat, hogy elsőbbséget kapjon egy politikai megoldás kidolgozása az arab országok közösségén belül folyó jelenlegi erőfeszítések révén.
- A szövetség támogatta a tagállamok által foganatosítható intézkedéseket az ENSZ Biztonsági Tanácsa által elrendelt szankciók érvényesítésére, és egyetértett annak szükségességében, hogy e szankciók hatékonyságát meg kell őrizni. Ennek a nemzetközi akciónak a céljai világosak:
- Kuvait teljes szuverenitását és függetlenségét vissza kell állítani;
- Irak erőit ki kell vonni Kuvaitból;
- A szaúd-arábiai királyság és a térség minden államának szuverenitását és területi integritását tiszteletben kell tartani.
- A tanács felhívta Irakot, hogy engedélyezze a külföldi országok polgárainak azonnali távozását Irakból és Kuvaitbol.
- A tanácskozás második részében Genscher külügyminiszter tájékoztatta a szövetséges külügyminisztereket a német egyesítés folyamatának alakulásáról. Kifejezte reményét, hogy a 2+4-es csoport képes lesz legközelebbi találkozóján befejezni munkáját. Genscher külügyminiszter hangsúlyozta, hogy a folyamat sikerét a szövetségesek támogatása és közös erőfeszítése tette lehetővé, a szövetségesek politikai és biztonsági követelményeivel teljesen összeegyeztethető módon, s ezért tolmácsolta kormánya köszönetét kollégáinak.+++
1990. augusztus 10., péntek 21:17
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|