|
|
|
|
Erdélyi események - jugoszláviai visszhang
|
Márkus Gyula, az MTI tudósítója jelenti:
Belgrád, 1990. március 25. (MTI-tud.) - A Kommunista
Szövetség szabadkai városi bizottsága nyilatkozatban ítélte el ,,a
romániai magyarság elleni vandalizmust és primitivizmust,,.
Egyidejűleg a szabadkai népfrontbizottság is ,,mélységesen elítélte
a romániai magyarok elleni pogromot, s megrendülését fejezte ki az
alapvető emberi jogok és szabadság durva megszegése, az emberéletek
elleni súlyos vétségek miatt,,.
A jugoszláviai tömegtájékoztató eszközök továbbra is kiemelten foglalkoznak az erdélyi eseményekkel. A román-magyar nemzetiségi összetűzésekről általában azt az álláspontot hangoztatják, hogy egy adott terület békéjéért, nyugalmáért a többségi nép, a konkrét esetben a román a felelős. A belgrádi Politika vasárnapi cikkében ,,bátorítónak,, nevezte, hogy Budapest megelégedéssel fogadta a román kormány legutóbbi határozatát, a marosvásárhelyi vezetők leváltását, s azt, hogy az új városi képviselőtestület román tagjait a magyarok, magyar tagjait pedig a románok választották meg.
Ugyanakkor a Borba, a jugoszláv népfront központi napilapja vasárnapi számában közölte Vlado Teszlics kommentárját, amely a többi között a következőket fejtette ki:
A turgu muresi, (magyarul marosvásárhelyi, szerbül vasaristei) összetűzések elkerülhetetlenek voltak. Nem csak a vasgárda egykori tagjait és más fasisztákat újból tömörítő román otthon nevű profasiszta szervezet miatt, hanem az erdélyi magyar kisebbség vezetőinek viselkedése miatt is. Ezek a vezetők a forradalmat jó alkalomnak vélték arra, hogy megvalósítsák problémás nacionalista céljaikat. Hát nem az a bizonyos Tőkés László, akinek sikertelen letartóztatása a tavaly decemberi temesvári zavargásokat és vérfürdőt kiváltotta, hirdette meg még tavaly decemberben azt a jelszót, hogy magyarok minden országban, ahol élnek, tömörüljenek. Nem kisebbségi jogaik eléréséről, hanem sokkal többről van szó. Arról, hogy kiharcolják a nemzeti és politikai autonómiát. E felhívás hatását egyébként Jugoszláviában is érezni lehetett a vajdasági magyarok szervezkedésében. Úgy látszik, hogy Budapest ezzel teljes szolidaritást vállal és így Erdély elkerülhetetlenül Érisz almája lett az engesztelhetetlen ,,nemzeti tűzhelyek,, között.
Az ujvidéki Magyar Szó ,,Maros megye rettegéllsben ,, című erdélyi tudósításában azt emelte ki, hogy a marosvásárhelyi pogromot az emberek naggyon sokáig nem fogják megbocsátani. Megállapította: a gyűlölet mélyen benne él az emberekben.+++
1990. március 25., vasárnap 18:01
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|