|
|
|
|
Antall József londoni sajtóértekezlete (2.rész)
|
Aláhúzta, hogy pártja ebben a tekintetben nagyon fontosnak tartja a szovjet csapatok mielőbbi kivonulását. Mint mondotta, ,,azért is, mivel nemzetközi jogi szempontból az MDF már korábban is kérdésesnek tekintette a szovjet haderők magyarországi jelenlétét. Távozásuk azért is fontos, hogy minél kevésbbé érinthesse Magyarországot bármilyen válság a Szovjetunióban. Természetesen - fűzte hozzá - a Szovjetunióval is fenn kívánjuk tartani a gazdasági kapcsolatokat és a korrekt jószomszédi viszonyt,,.
Antall József örömmel nyugtázta a keletnémet választások eredményét, mivel - mint kiemelte - ez a Magyar Demokrata Fórumhoz közel álló erők győzelmét jelenti. Megjegyezte, hogy nem tesz egyenlőségjelet a kelet-németországi és a magyarországi választások közé, mivel Kelet-Németország Nyugat-Németországgal összefüggésben egészen más politikai helyzetben van, mint a többi kelet-közép-európai ország.
Úgy vélekedett, hogy ez a választás modellértékűnek tekinthető a kommunista diktatúrák utáni állapotban. Hangsúlyozta, hogy szerinte ilyen feltételek között a középerőknek van a legnagyobb győzelmi esélye és csakis ezek az erők tudják stabilizálni a kelet-közép-európai országokat. ,,Miután ide soroljuk, és középpártnak tekintjük magunkat, ennyiben érezzük különleges jelentőségűnek ezt a választást,, - mondotta.
A következőkben kiemelte: pártja fontosságot tulajdonít annak, hogy Magyarország mielőbb csatalakozhasson az Európai Gazdasági Közösséghez, de természetesen ismerik a menetrendet, és tudatában vannak a nehézségeknek.
Antall József nemzetközi sajtóértekezleten tett nyilatkozata végén - még a brit kormányfőnél tett látogatása előtt - arról szólt, milyen üzenetet visz a Downing Street 10-be. (folyt.)
1990. március 19., hétfő 20:03
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|