|
|
|
|
- Reggeli hírek - 1/1. folyt.
|
A választáson indulók aránya hasonló a másik két köztársaságban is. Számos választókörzetben két héten belül második szavazási fordulót is rendezni kell. A BBC moszkvai tudósítója szerint a fő kérdés az, hogy a reformerek átveszik-e a hatalmat a köztáraságok közigazgatásában az ortodox kommunistáktól, akik eddig kezükben tartották ezt a hatalmat.
- Kaliforniában véget ért Bush elnök és Tosiku Kaifu japán miniszterelnök sebtében összehozoott kétnapos megbeszélése. Bush és Kaifu megállapodott abban, hogy fokozott igyekezettel fognak törekedni a két ország közötti súlyos kereskedelmi vita rendezésére. Elismerve, hogy a tárgyalásokon semmi konkrét vállalás nem történt, Bush elnök azt mondta, hogy azért beindult egy folyamat, mely áttöréshez vezethet. Elmondta, hogy több javaslatot tett a japán piac megnyitására, de leszögezte, hogy ennek kétoldalú folyamatnak kell lennie, és az Egyesült Államoknak magának is lépnie kell a kereskedelmi egyenlőtlenség felszámolására. Sajtókonferenciájukon Bush elnök dícsérte Tokiót amiért igyekszik segíteni a világ újonnan alakuló demokratikus rendszereit. Pozitívan értékelte Japán ígéretét, miszerint Tokió majdnem kétmilliárd dollárral segíti majd Magyarországot és Lengyelországot. Bush dícsérte a japánokat azért is, hogy hajlandók foglalkozni Nicaragua és Panama megsegítésének kérdésével is.
- Izraelben a kormányminiszterek értekezletsorozatot tartanak annak megvitatására, hogy elfogadják-e az Egyesült Államok javaslatát a palesztínokkal való béketárgyalásokra vonatkozóan. Jelei mutatkoznak, hogy megegyezés születhet, mely lehetővé tenné, hogy megkezdjék a tárgyalási folyamatot. Samír izraeli miniszterelnök már tárgyalt Likud-tömbjének minisztereivel, akik közül többen ellenezték, hogy a tárgyalásokba bevonják a kelet-jeruzsálemi palesztínokat, vagy azokat, akiket a megszállt területekről deportáltak. Az értekezlet után az izraeli rádió azt jelentette, hogy a Likud minisztereinek többbsége pozitívan kíván reagálni az Egyesült Államok javaslatára. De még nem szvaztak az ügyben és a vita holnap hétfőn fog folytatódni.
Az Abna Al Balad nevű radikális izraeli arab csoport szerint izraeli arabok ezrei petíciót írtak alá, amely arra sürgeti Gorbacsov elnököt, állítsa le a szovjet zsidók Izraelbe emigrálását. (folyt.)
1990. március 4., vasárnap
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|