|
 |
 |
 |

Szűrös Mátyás a pártok hétfői csúcstalálkozójáról (1. rész)
|

1990. március 1., csütörtök - Szűrös Mátyás, a Magyar
Köztársaság ideiglenes elnöke az elmúlt napokban sorra fogadta az
országos listát állító 12 párt vezető személyiségeit.
Megbeszéléseiken elsősorban az újabb csúcstalálkozó előkészítéséről
volt szó. A találkozó időpontja azóta már ismertté vált: március 5.,
hétfő, délután 2 óra.
A Magyar Köztársaság ideiglenes elnöke a csúcstalálkozó előkészítéséről nyilatkozott Csoknyay Editnek, az MTI munkatársának. Elmondta: a megbeszéléseken valamennyi párt úgy nyilatkozott, hogy részt vesz ezen a találkozón. Sikerült megállapodni abban is, hogy a pártok hétfői csúcstalálkozóján három nagy témakörről folytatnak eszmecserét. Az első a békés átmenet kérdésköre. Szűrös Mátyás véleménye szerint e 12 párt talán képes lesz közös nevezőre jutni abban, hogy tartózkodik minden olyan lépéstől, megnyilvánulástól - gondolva itt elsősorban a tüntetésekre, sztrájkfelhívásokra -, amelyek veszélyeztethetik a békés átmenetet, illetve növelhetik a társadalmi feszültséget.
A másik nagy témakör a választások utáni helyzet kezelése, azaz annak megvitatása: hogyan lehet biztosítani az államélet folyamatosságát, értve ez alatt a többi között az államapparátus, a szakmai apparátusok, a közigazgatás intézményei, a hadsereg, a rendőrség működését.
A harmadik kérdéscsoportba az időszerű problémák tartoznak, például a választások tisztasága, a választási kampány kérdései.
Ezeket a témaköröket egyetlen párt sem vitatta, egyedül a Fiatal Demokraták Szövetsége kívánja kiegészíteni a szovjet csapatok kivonásának, az MSZP vagyonelszámoltatásának és ezzel összefüggésben is a megyei lapok ,,tulajdonlásának,, kérdéseivel. A Fidesz egyébként azt is jelezte - s nemcsak az ideiglenes államfőnek szóló nyílt levelében -, hogy csak akkor vesz részt ezen a csúcstalálkozón, ha az teljes mértékben nyilvános lesz, és a televízió is egyenes adásban közvetíti. Szűrös Mátyás erről úgy vélekedett: a Fidesz abból indul ki, hogy az egyenes közvetítés nyomán ország-világ láthatja, mi történik a csúcstalálkozón, így utána egyetlen párt sem ,,reklamálhat,,. A másik - és valószínűbb - megoldás, hogy a TV a tanácskozást teljes terjedelmében rögzíti, és egy másik időpontban, saját belátása szerinti összeállításban tűzi műsorára. (folyt.köv.)
1990. március 1., csütörtök 18:44
|

Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
 |
|
|