|
|
|
|
A Nyugdíjasok Budapesti Szövetségének állásfoglalása (1. rész)
(OS)
|
1990. február 28., szerda - A Nyugdíjasok Budapesti Szövetségének közgyűlése úgy ítélte meg, hogy a nyugdíjakkal foglalkozó decemberi kormányintézkedés elfogadhatatlanul igazságtalan. A nyugdíjas társadalom 1990-re tragikus helyzetbe került.
A nyugdíjak reálértéke az utolsó évtizedben rohamosan csökkent. Véleményünk szerint nem igazolható az a kormányintézkedés, illetve gyakorlat, mely évenként önkényesen és kiszámíthatatlanul korrigálja az egyes nyugdíjas csoportok nyugdíját, maradék elv alapján, költségvetési szempontokra hivatkozva. Ezzel a gyakorlattal súlyos társadalompolitikai feszültséget hoz létre, mert megosztja, egymás ellen hangolja a nyugdíjasokat. Ugyanakkor szembetűnő, hogy a kormányzat megkülönböztetetten törekszik a felsőbb vezetés privigéliumainak megtartására és védelmére, a morális alap teljes mellőzésével.
A Nyugdíjasok Budapesti Szövetsége a fennálló társadalmi feszültségek feloldására, a nyugdíjasok védelmében javasolja, hogy:
1. A kormány alapelvként fogadja el, hogy a nyugdíjakat a mindenkori árindex alapján, százalékosan emelje.
2. A kormány ne várjon májusig a nyugdíjak emelésével, hanem legkésőbb április 1-jével, - a nyugdíjazás évétől és nagyságától függetlenül, - az infláció mértékének megfelelően növelje azokat. Számításaink szerint a javasolt nyugdíjemelés anyagi fedezete a költségvetés inflációból eredő többletéből biztosítható. Az 1990. I. félévi ár alakulásának megfelelően ismételten javasoljuk a nyugdíjemelést.
Ma már világos, hogy az élelmiszerárak alakulása, a februárra előre hozott lakbéremelések, a víz- és csatornadíjak, a közlekedési díjak emelése, stb., nem 15 százalék, de legalább 30-50 százalékos többletkiadást jelentenek a nyugdíjasoknál. Ugyanakkor méltatlan helyzet, hogy a saját jogon szerzett nyugellátást a megalázó procedurákkal járó szociális kiegészítésekkel ígérik pótolni. A nem saját jogú járadékosok pedig a procedura mellett sem lehetnek biztosak a kielégítő, időben történő segítésben.
3. A Nyugdíjasok Budapesti Szövetsége részére állandó és teljes jogú részvételt kérünk biztosítani az Országos Érdekegyeztető Tanácsban azért, hogy a nyugdíjasokat érintő ügyekben a nyugdíjasok nélkül ne dönthessenek, tekintettel a fővárosi speciális helyzetre és problémákra. (folyt.köv.)
1990. február 28., szerda 18:38
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|