|
|
|
|
Az Országgyűlés februári ülésszaka - első munkanap (3. rész)
|
Elsőként a családjogi törvény módosításáról döntöttek a képviselők. Mint ismeretes, a legutóbbi ülésszakon elnapolták a szavazást, ugyanis az igazságügyminiszter és az egyik képviselő ellentétesen vélekedett arról: e törvény alkotmányerejű-e vagy sem. A Parlament e kérdés eldöntésére az Alkotmánybíróságot kérte fel. Az Alkotmánybíróság határozata szerint a családjogi törvény alkotmányerejű, így elfogadásához minősített többség, a képviselők kétharmadának igenlő szavazata szükséges.
A mostani szavazás során a plénum először a módosító indítványokról döntött. Ezek között elvetette Horváth Jenő javaslatát, miszerint a gyámhatóság helyett a bíróság nyilváníthassa örökbe adhatónak a gyermeket.
A Parlament - a már elfogadott módosításokkal együtt - 312 igenlő, 7 nem szavazattal, 11 tartózkodás mellett elfogadta a házasságról, a családról és a gyámságról szóló - korábban már többször módosított - 1952. évi IV. törvény módosításáról szóló javaslatot.
A csjt március 1-jén lép hatályba.
Napirend előtt egy személyi kérdést is megtárgyalt a testület. Balsay István, az Országos Választási Bizottság tagja lemondott e tisztségéről, mivel a Magyar Demokrata Fórum országos listáján jelöltként indul a közelgő választáson. Helyébe - Gál Zoltán belügyminisztériumi államtitkár javaslatára - Németh Jánost, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kara polgári eljárásjogi tanszékének vezetőjét választották meg. (folyt.köv.)
1990. február 27., kedd 12:23
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|