|
|
|
|
Vita a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közösségéről (1.rész)
|
Márkus Gyula, az MTI tudósítója jelenti:
Belgrád, 1990. február 1. csütörtök (MTI-tud) - A vajdasági
népfront választmánya Újvidéken vitát folytatott a Vajdasági
Magyarok Demokratikus Közössége megalapításának - úgymond -
társadalmi indokoltságáról. A tanácskozáson részt vettek a
kommunista szövetség tartományi bizottsága, a tartományi
képviselőház, az Ifjúsági és a Harcos Szövetség, valamint a Szerb
Népfront köztársasági elnökségének képviselői is.
A Vajdaságban élő közel 400 000 magyar nemzetiségűnek eddig nem volt kollektív érdekvédelmi és egységes kulturális, művelődési szervezete. Ezért a múlt év decemberében 11 fős kezdeményező bizottság alakult a létrehozására. Bejegyzési kérelmét mintegy 3500 támogató aláírással nyújtotta be a népfront tartományi választmányának.
Az újvidéki tanácskozáson Ágoston András, a kezdeményező bizottság nevében hangoztatta, hogy a közösség nem akar párttá, vagy a magyar nemzetiség egyfajta csúcsszervévé alakulni, de határozott politikai aktivitást szándékozik kifejteni.
Jovo Rados, a vajdasági kommunista szövetség végrehajtó titkára a vitában kifejtette, hogy személy szerint nem zárkózik el a magyar demokratikus közösség megalakítása elől, de az ügyet ,,megfontolásra,, ajánlja. Jovan Krulj, a vajdasági népfront elnökségi tagja úgy ítélte meg, hogy az egy nemzetiségű szervezkedés nem a legmegfelelőbb, de személy szerint ő nem ellenzi a kezdeményezést.
Vékás János, a kezdeményező bizottság tagja megállapította, hogy jellemző módon éppen a kommunista szövetség gördít akadályokat új pártok és egyesületek létrehozása elé, pedig a Szerb Kommunista Szövetség tavaly decemberi kongresszusa más nézetet képviselt.
A vajdasági népfront választmánya az ügyben egyelőre nem foglalt állást, arra hivatkozva, hogy ,,a kezdeményezésből nem derül ki pontosan a szervezkedés célja, sem az, hogy kulturális vagy politikai jellegű közösségről van-e szó, továbbá az sem, hogy a népfront keretében, vagy azon kívül kíván működni,,.
A Vajdasági Magyarok Demokratikus Közösségének megalakításával tehát minden jel szerint várni kell a pártok működéséről szóló új jugoszláv törvény meghozataláig. Azt követően az ügy már nem tartozik a népfrontra, márcsak azért sem, mert a népfront is párttá alakul át. +++
1990. február 1., csütörtök 12:45
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|