|
|
|
|
Nyílt levél az országgyűlési képviselőkhöz
(OS)
|
1990. január 21., vasárnap - A magyar közvélemény előtt ismeretes, hogy az 1995. évi világkiállítás rendezési jogát Budapest és Bécs kapta meg, mint ahogyan az is köztudott, hogy a parlament a novemberi ülésszakán fontos kiegészítésekkel elfogadta a világkiállítás előkészítésének helyzetéről szóló kormánybiztosi jelentést. E kiegészítések egyike kimondja, hogy a világkiállítást össznemzeti üggyé kell tenni.
Mi, az ország északkeleti régiójában élők, magunk is hasonlóan gondolkodunk e nagy horderejű eseményről, melyért - mint minden, a köz javát szolgáló célért - készek vagyunk ádozatot vállalni. Az eddigi előkészületek azonban világosan megmutatták, hogy ez a vidék ezúttal is csak a terhek viselésében fog osztozni, a javakból nem részesül. A jelenlegi álláspont szerint nem épül meg az M3-as út, és nem történnek meg a szükséges fejlesztések a távközlésben. Elzártságunk nem oldódik, s a világkiállítás fejlesztései csak tovább növelik vidékünk elmaradottságát, tovább erősítik a nemzeti megosztottságot. A részvétel így közteher, de nem közérdek.
Kérjük Önöket, hogy a parlament januári ülésszakán és a világkiállítás előkészítési munkálatainak az ellenőrzésére felállított parlamenti bizottságban határozottan képviseljék a régió érdekeit. Adjanak hangot az M3-as út megépítését és a távközlés fejlesztését sürgető jogos követeléseinknek. Ne engedjék, hogy ellenőrizhetetlen lobbyk sajátítsák ki azt az eseményt, amely az egész nemzet javát hivatott szolgálni.
E táj természeti, történelmi és kulturális értékekben bővelkedik, gazdaságában nagyok a kihasználatlan tartalékok, van tehát mivel megmutatkoznunk. De az ország vérkeringéséből kizárva minden törekvésünk jámbor óhaj vagy meddő erőlködés marad.
Meggyőződésünk, hogy nélkülünk a világkiállítás is szegényesebb lesz és csorbát szenved alapeszméje, ha nem készül fel az ország a Keletről érkező látogatók fogadására.
Szabó György Dr. Szabó Imre a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei a Hajdú-Bihar Megyei Tanács Tanács elnöke elnöke
Maróti Sándor Bánóczi Gyula a Heves Megyei Tanács Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei általános elnökhelyettese Tanács elnöke
(OS)
1990. január 21., vasárnap 17:10
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|