|
|
|
|
Románia - Berindei
|
Kis Csaba, az MTI tudósítója jelenti:
Párizs, 1990. január 14. vasárnap (MTI-tud.) - Hibás
döntésnek tekinti a romániai emberi jogok Párizsban működő ligája a
román kommunista párt törvényen kívül helyezését. Ezt Mihnea
Berindei, a liga egyik vezetője jelentette ki a France-Info rádiónak
adott nyilatkozatában. A liga, amely a Ceausescu-diktatúra idején
szinte az egyetlen érdemleges forrása volt Nyugaton a romániai
ellenállásról szóló értesüléseknek és az emberi jogok érvényesítését
követelő állásfoglalásoknak, úgy véli, hogy ez demokrácia-ellenes
lépés lenne. Bár Berindei még a döntés módosítása előtt nyilatkozott
- ezt a tervezetet azóta a januári népszavazás elé utalták - szavai
szerint ,,módot kell adni arra, hogy azok, akik kommunista nézeteket
vallanak, szabadon vállalhassák azokat, és megfelelő szervezetük is
legyen,,.
A liga képviselője bizonyos fokig elhatárolta magát azoktól a követelésektől is, hogy az újonnan létrejövő romániai hatalmi szervekben ne vehessenek részt az RKP egykori tagjai. ,,A román pártnak több mint három millió tagja volt, többségük kényszerből lépett be. Nehezen elképzelhető, hogy az egykori párttagok nélkül lehetséges lenne bármiféle terv megvalósítása,, - mondotta Mihnea Berindei, aláhúzva, hogy azokat, akiket felelősség terhel a súlyos törvénytelenségekért, természetesen nem lehet mentesíteni a felelősségre vonás alól. +++
1990. január 14., vasárnap 11:40
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|