|
 |
 |
 |

Az MDF parlamenti vizsgálatot sürget a magyar Watergate-ügyben
(2. rész)
|

Csengey Dénes, aki az ügyet ,,belügyi botránynak,, minősítette, elmondta: az SZDSZ és a Fidesz nagyon korrekt módon az MDF három elnökségi tagja: Antall József, Kulin Ferenc és az ő rendelkezésére bocsátották a Fórumra vonatkozó anyagokat. Ezt megtekintve két kérdés vetődik fel. Egyrészt az feltételezhető, hogy az ellenzék megosztására irányuló kísérletről van szó, másrészt pedig az Állambiztonsági Szoolgálat ,,kemény magjának,, berkeiben elindult belharc is állhat a háttérben. A személyi konzekvenciákkal kapcsolatban az MDF elnökségi tagja kifejtette: a belügyminiszter aligha maradhat a helyén, akár tudott az adatgyűjtésről, akár nem. Az ügy teljes hatókörét pedig a parlamenti vizsgálatnak kell felderítenie. Kívánatos az ügy mielőbbi felgöngyölítése, mert nem lenne jó, ha a ,,belügyi botrány,, rányomná bélyegét az egész választási kampányra - szögezte le Csengey Dénes.
A sajtótájékoztatón elhangzott: az MDF elnökségének határozott álláspontja, hogy a választások előtt teljesen értelmetlen lenne koalíciós kérdésekről dönteni. Erről majd a választások után összehívott országos gyűlés határoz. Az MDF és más ellenzéki pártok viszonyával kapcsolatban Csengey Dénes hangsúlyozta: az elmúlt időszakban történtek ugyan olykor éles pengeváltások is, ám komoly esélyt lát a korábbi jó kapcsolatok helyreállítására.
Gazdasági témákat érintve Szabó Tamás, az MDF elnökségi tagja egyebek között azt hangsúlyozta, hogy az állami szektorban meg kell szüntetni a privatizáció kapcsán tapasztalható liberalizált szabad rablást. Úgy vélte, hogy az elmúlt két évben számos intézkedés kedvező lehetőséget nyújtott a gazdasági hatalom átmentésére. Az MDF-nek a földtulajdonnal kapcsolatban az a véleménye, hogy a kérdés nem oldható meg az 1945-ös vagy 1947-es viszonyok rekonstruálása alapján. A földtulajdonlás, illetőleg a megváltás kérdését a változásokat is figyelembe véve lehet rendezni.
Zimányi Tibor, a Recski Szövetség főtitkára megerősítette, hogy továbbra is fennáll az MDF és a ,,recskiek,, választási szövetsége. Kifogásolta, hogy az igazságügyi tárca rendelkezéseiben különböző mércét alkalmaz az 1956 után, illetőleg előtte ártatlanul meghurcolt emberek rehabilitációjában. (MTI)
1990. január 10., szerda 18:17
|

Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
 |
|
|