|
 |
 |
 |

Zárolták az iratokat - Jelentéstételre kötelezték a Belső
Biztonsági Szolgálat csoportfőnökét
|

1990. január 7., vasárnap - A Szabaddemokraták Szövetsége és
a Fidesz 1990. január 5-én törvénysértéssel vádolta meg a
Belügyminisztérium Belső Biztonsági Szolgálatát. A minisztériumtól
kapott tájékoztatás szerint Horváth István belügyminiszter ezzel
összefüggésben elrendelte a Belső Biztonsági Szolgálat ez ügyben
érintett osztálya iratanyagának azonnali zárolását. Az intézkedés
célja az, hogy az iratok csorbítatlanul álljanak az ügyészségi
vizsgálat rendelkezésre. A miniszter egyidejüleg Horváth József
vezérőrnagyot, a Belső Biztonsági Szolgálat csoportfőnökét igazoló
jelentés tételére kötelezte, az ügy tényeinek megállapítására, az
ügyészség által feltett kérdések hiteles megválaszolására pedig
külön bizottságot nevezett ki. A bizottság irányításával Diczig
István rendőr-vezérőrnagyot, a BM vizsgálati osztályának vezetőjét
bízta meg.
A tájékoztatás szerint a miniszter kezdeményezéssel fordul az Országgyűlés megbízott elnökéhez, hogy a következő ülésszakon, amennyiben ezt a Parlament szükségesnek tartja, beszámolhasson az ügy kivizsgálásának állásáról. Ismételten kezdeményezi azt is, hogy a Minisztertanács mielőbb terjessze az Országgyűlés elé a nemzetbiztonságról szóló törvény javaslatát, amelynek tervezete a Belügyminisztériumban elkészült. (MTI)
1990. január 7., vasárnap 16:48
|

Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
 |
|
|
|
 |
 |
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
 |
|
|