|
 |
 |
 |

- Az MSZP összetételének elemzése - 1. folyt.
|

Végül is azonban Nyers Rezsőnek sikerült elhárítania ezt a lehetséges lázadást. A színfalak mögötti adok-veszek jól kivehető volt a 23 tagú pártelnökség jelöltlistájának összeállításában is. A végeredmény ismét az volt, hogy a küldötteknek egy úgynevezett zárt listáról kellett megválasztaniok az elnökség leendő tagjait. Azaz vagy elfogadják a listán lévő mind a 23 nevet, vagy sem. Végül a küldöttak 82 százaléka szavazta meg az itt felsorolt neveket. Ez a lista egy kompromisszum eredménye volt, de semmi kétség sem fér ahhoz, hogy a pártelnökséget most a reformerek uralják. Közülük sokan erősen radikálisak, és a pártelnökség tagjai között nincsenek régi típusú centristák, hogy a konzervatívokat ne is említsük. A pártelnökség tagjai közül a legnevesebbek közé tartozik Pozsgay Imre, a Magyar Szocialista Párt elnökjelöltje, valamint Németh Miklós miniszterelnök és Horn Gyula külügyminiszter. Netalán még ennél is figyelemre méltóbb, hogy milyen nagymértékben képviseltetik magukat az új pártelnökségben a helyi pártszervezetek aktivistái. Az MSZMP Politikai Bizottságát teljes egészében politikusok és főállású pártbürokraták alkották. Most azonban a pártelnökség tagjainak csak a fele tartozik ebbe a kategóriába. Továbbra is kérdéses, hogy miként lesz képes az új pártot vezetni egy olyan elnökség, melyet fontos kormányfunkciókat betöltő kormánypolitikus és országos politikai tapasztalatokkal nem rendelkező helyi aktivisták szövetsége alkot. Sok függ majd a pártdemokraták helyzetétől, akik most úgy érezhetik, megfosztották őket befolyásuktól. Hagyományos kommunista módon ezidáig ugyanis a pártbürokrácia uralta a pártot és az országot. A pártbürokratáktól most viszont azt várják el, hogy a párt köztisztviselőiként viselkedjenek, adjanak tanácsokat az új pártvezetőségnek, és hajtsák végre annak utasításait. (folyt.)
1989. október 10., kedd
|

Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
 |
|
|
|
 |
 |
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
 |
|
|