|
 |
 |
 |

Várakozás a párttagság körében (3. rész)
|

Arra számítanak, hogy a kongresszuson részt vett küldöttük - a gyár párttitkára - részletes, többfordulós beszámolója után tisztábban látnak majd, és képesek lesznek eldönteni: csatlakoznak-e az új párthoz, vagy kiválnak abból. A VOR pártbizottsága egyébként arra számít, hogy mindössze a párttagok egyharmada dönt a tagsági viszony megszüntetéséről. A Láng Gépgyár 190 egykori MSZMP-tagja közül már hétfőn 20-30-an aláírásukkal fejezték ki, hogy elfogadva az MSZP alapszabályát és programnyilatkozatát, az új pártnak is tagjai kívánnak lenni. Ugyanakkor - mint azt a vállalat pártbizottságán közölték - a hétfő reggeli első konzultációk során világossá vált: vegyes érzésekkel fogadták az MSZMP megszűnését és az MSZP megalakulását; a vélemények között egyaránt kifejeződik a megtagadás és az azonosulás is. A gyárban kedd délutántól aktívákon beszélik meg a kongresszusi határozatokat, egyeztetik a feladatokat, széles körűen megismertetik a tagsággal az MSZP dokumentumait, s felkészülnek a hétvégi kerületi pártértekezletre is. Döntenek arról is: megmaradjon-e a gyári pártszervezet, vagy sem. A Ganz Műszer Művek MSZP-alapszervezetei már nem fognak megalakulni - mondotta Ablonczy László, a vállalat pártbizottságának titkára. A megalakítandó MSZP-alapszervezetek nem a gyárhoz, hanem az MSZP kerületi bizottságához tartoznak majd. A 150 tagú MSZMP-pártszervezetből az eddigi beszélgetések alapján a párttikár véleménye szerint 80-an semmilyen pártba nem kívánnak belépni, és 10-15-re tehető azok száma, akik más pártok tagjai kívánnak lenni. (MTI)
1989. október 10., kedd 17:16
|

Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
 |
|
|
|
 |
 |
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
 |
|
|