|
|
|
|
Nyers Rezső sajtótájékoztató (2. rész)
|
Nyers Rezső vajon teljes támogatásáról biztosítja-e Pozsgay Imrét a köztársasági elnök-választáson, hiszen például a párt munkahelyi részvételét illetően szemmel látható nézeteltérés van közöttük? - hangzott az egyik kérdés. A pártelnök leszögezte: a munkahelyi pártszervezetek kérdésében megítélése a dolog lényegét tekintve nagyon közel áll Pozsgay Imrééhez. Eltérés közöttük a probléma megközelítésének módjában van. Nyers Rezső is azt az álláspontot képviseli, hogy a pártélet súlypontját helyezzék át a lakóterületekre, az üzemeken kívüli világra, de azzal, hogy ne korlátozzák jogszabályokkal a munkahelyi szerveződést. A kongresszuson elhangzott bíráló szavai nem Pozsgay Imrére vonatkoztak, hanem a reformkörök egy szűk, radikális szárnyára - tette hozzá. Nyers Rezső - egy kérdésre - közölte az újságírókkal, hogy már megválasztása után két órával üdvözlő táviratot kapott Mihail Gorbacsovtól, az SZKP KB főtitkárától. Ez a gyorsaság minden bizonnyal annak köszönhető, hogy Budapest és Moszkva között létezik a forró drót. Az újságírók tudakolták a pártelnöktől, mi az oka annak, hogy a kongresszus zárt ajtók mögött tanácskozott a hétfő délutáni órákban, s ez vajon nem mond-e ellent egy nyílt szocialista típusú párt működési elveinek. Nyers Rezső úgy vélte: e döntéssel nem kerültek ellentétbe demokratikus működési elveikkel. Bármely demokratikus pártban akadhatnak olyan fontos, sorsfordító kérdések, amelyek nyugodt, beható eszmecserét igényelnek. Senki sem gondolhatja komolyan, hogy a nemzetközi sajtót behívják, amikor ilyen kérdések kerülnek terítékre. (folyt.köv.)
1989. október 9., hétfő 23:23
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|