|
 |
 |
 |

MSZP-kongresszus - Nyers Rezső első megnyilatkozása
|

1989. október 9., hétfő - Az MSZP kongresszusán hétfőn este tartott zárt ülés után a tanácskozó teremből kilépő Nyers Rezsőt azonnal újságírók vették körül, mivel ekkor már - nem hivatalosan - ismertté vált, hogy őt választották az új párt elnökévé. A 66 éves politikus, aki 194O óta a párt tagja és 1962-től 1975-ig, majd hosszú évek után 1988. májustól ismét részt vett az MSZMP vezetésében, a záporozó kérdésekre válaszolva elmondotta:
- A kongresszus munkája számomra azt bizonyította, hogy az MSZMP-ben rendkívül nehéz időszakban, bonyolult körülmények között kifejlődött egy olyan párttagság, amely viszonylag rövid idő alatt demokratikus eszközökkel képes volt közös álláspontot kialakítani a pártban működő hat-nyolc áramlat véleményéből. Képes volt ezt megtenni a politikai alapelvek, az új párt alapszabálya tekintetében, a személyi kérdésekben - bár ez utóbbi volt a legnehezebb. Mindez tehát azt bizonyítja, hogy a platformok önálló véleménye, nézeteik szabad érvényesítése nem bénította meg ezt a pártot, hanem éppen hogy eredményes kongresszushoz segítette. Nyers Rezső az új párt tömegbázisát firtató kérdésre reagálva kijelentette: - Lesz, akiktől elválunk, ám ennek a búcsúnak barátságosnak kell lennie. És lesznek új találkozások, remélem, hogy nagy találkozások. Ugyanakkor úgy ítélte meg, hogy az itt demonstrált egységért fizetendő legnagyobb ár a tagságnak az a része lesz, akik majd a párton kívül maradnak. A további kérdéseket azzal hárította el, hogy nemzetközi sajtókonferencián válaszol majd az újságírók érdeklődésére. (MTI)
1989. október 9., hétfő 19:59
|

Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
 |
|
|
|
 |
 |
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
 |
|
|