|
 |
 |
 |

Szűrös Mátyás londoni nyilatkozata
|

---------------------------------- London, 1989. szeptember 6. (BBC, Panoráma) - Az angol fővárosban tartózkodik Szűrös Mátyás, a magyar országgyűlés elnöke, aki az Interparlamentáris Unió jubileumi konferenciájára érkezett ide. Ebből az alkalomból készítette a most következő interjút munkatársunk, Siklós István Szűrös Mátyással. - Magyarország szempontjából mi a jelentősége a mostani tanácskozásnak? - Mi egy reprezentatív küldöttséggel veszünk részt az Interparlamentáris Uniónak ezen a jubileumi konferenciáján, egyrészt azért, mert ezáltal is tiszteletünket akarjuk kifejezni Nagy-Britanniának, a parlamentek anyjának, a brit parlamentnek. Közismert, hogy Magyarország Angliával együtt és más országokkal együtt azon 9 ország közé tartozik, amelyek alapító tagjai ennek a nemzetközi szervezetnek, amely tulajdonképpen egyike az első nemzetközi szervezeteknek. Ez tehát a két történelmi vonatkozása és részben mai időszerűsége a dolognak, mert mi érdekeltek vagyunk a Nagy-Britanniával való kapcsolatok fejlesztésében, mely területen az utóbbi időben elég szép eredményeket értünk el. Tehát van előrehaladás bizonyos politikai területen, gazdasági és más vonatkozásban is. A kulturális kapcsolatok korábban is jók voltak, most inkább ami fellendült, ez a politikai párbeszéd és a gazdasági kapcsolatok területe. Ezenkívül fontos kérdések vannak napirenden, az emberi jogok kérdésétől kezdve a világűr kutatásáig, gazdasági együttműködés és így tovább. Tehát a napirenden lévő témák is érdekelnek minket, és azokban aktív szerepet igyekszünk játszani. (folyt.)
1989. szeptember 6., szerda
|

Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
 |
|
|
|
 |
 |
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
 |
|
|