|
|
 |
|
 |
Augusztus 20-i ünnepségek (4. rész) - Ópusztaszer - Szűrös Mátyás
|
A Csongrád megyei Ópusztaszeren, a Nemzeti Történeti
Emlékparkban az államalapító Szent István király tiszteletére
rendezett ünnepség szónoka Szűrös Mátyás, az Országgyűlés elnöke
volt. Beszédében szólt arról, hogy augusztus 20-ához főleg az utóbbi
négy évtizedben kötöttünk többféle új jelképet. Volt ünnepe az új
alkotmánynak, az új forintnak, a munkás-paraszt szövetségnek és
találkozóknak. A nép azonban nem tudott igazán azonosulni változó
tartalmú és olykor hamisnak tűnő ünnepekkel. Úgy tartja ma is, hogy
augusztus 20-a az államalapító Szent István napja.
Első királyunk életművének méltatása után az előadó arról szólt,
hogy az országgyűlés törvényalkotó munkája során egyre mélyebben
igyekszik feltárni és tisztázni legújabbkori történelmünk ,,fehér
foltjait,,. A közeljövőben törvény megalkotásával tisztelgünk a
második világháborúban elhunyt valamennyi honfitársunk, az áldozatok
emléke előtt, és javasoljuk, hogy állítsunk emlékművet nekik.
Ugyanezzel a főhajtással emlékezünk azokra is, akikről négy
évtizeden keresztül hallgatnunk kellett: a sok ezer magyar
katonára, rájuk, akiket egy esztelen politika használt föl eszközül,
s akik a Don-kanyarban és Európa más csataterein jeltelen
tömegsírokban nyugszanak. Együttérzéssel gondolunk azokra is, akik
sebesülten, testileg-lelkileg roncsoltan, vagy a hadifogság
keserveit megtapasztalva tértek vissza Magyarországra.
Múltunk szépítés nélküli vállalása reményt is ad. Nemcsak azok
emlékét kell felidéznünk, akiket az értelmetlen világégés sújtott,
hanem azokról is szólnunk kell, akik életben maradtak ugyan, de a
háború következményeit sokáig szenvedték. Ide sorolom a második
világháború végén vagy utána máig is tisztázatlan körülmények között
szovjet lágerekbe elhurcolt embereket is. Talán még nem késő azoknak
az erkölcsi, anyagi kártalanítása, akiknek az 50-es években az
életét, családját megroppantották a törvénytelenségek, a
kitelepítések, a munkatáborok és a bányák. Köztünk maradnak azok is,
akik az 1956-os véres társadalmi kataklizma áldozataivá váltak, s
azok is, akiket az utána következő években ártatlanul kivégeztek. De
ne feledkezzünk meg azokról sem, akik káderlapjukon és mindennapi
életükben évtizedekig hurcolták magukkal a rájuk ütött
szégyenbélyeget. A megpróbáltatások ütötte, máig nem gyógyuló mély
sebeket máig sem orvosoltuk, sem emberi szóval, sem civilizált
tettekkel. (folyt.köv.)
1989. augusztus 20., vasárnap 14:37
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|