|
|
|
|
MSZMP-nyilatkozat a prágai tavaszról
|
London, 1989. augusztus 16. (BBC, Késő esti híradó) - A magyar kommunista párt elhatárolta magát az 1968-as csehszlovákiai megszállástól, melyben annak idején magyar csapatok is részt vettek. Csehszlovákiában egyébként a bevonulás 21-ik évfordulója közeledtével tovább nő a feszültség - Misha Glenny jelenti: - Ez az első alkalom, hogy a Csehszlovákiát megszálló öt ország közül bármelyik elítélte az 1968-as akciót, amely véget vetett a prágai tavasz néven ismert liberalizálódásnak. Az MSZMP vezető testülete által kiadott nyilatkozat szerint a magyar kommunista párt jelenlegi vezetősége nem azonosíja magát a csehszlovákiai intervencióval. A nyilatkozat két héttel azt követően látott napvilágot, hogy a prágai tavasz egykori vezetője, Alekszander Dubcek felszólította az akcióban részt vett öt kommunista pártot, ítélje el az inváziót. A magyar nyilatkozatot a csehszlovák kommunista párt csapásként és komoly sértésként fogja értékelni, hiszen a jelenlegi csehszlovák vezetőség azt állítja: az invázió megóvta az országot az ellenforradalomtól. Ugyanakkor az egyre növekvő csehszlovák ellenzéki mozgalom a nyilatkozatban serkentő jelet lát majd, hiszen az ellenzékiek közül sokan jövő hét hétfőjén tüntetésekkel akarják megünnepelni az invázió 21. évforduláját. Kedden azonban Václav Havel drámaíró, az egyik vezető ellenzéki óvott az utcai tiltakozásoktól, mivel úgy véli, a hatóságok azokat ürügyül használhatnák fel az ellenzékkel szembeni erőszakos fellépésre. A cseh kommunista párt több ízben kijelentette: nem fog eltűrni semmiféle - úgymond - szocialistaellenes megnyilvánulást. +++
1989. augusztus 16., szerda
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|