|
|
|
|
A Népi Kamara nyilatkozata Kínáról
|
Dorogman László, az MTI tudósítója jelenti:
Berlin, 1989. június 8. csütörtök (MTI-tud) - A Li Peng mögött felsorakozó kínai vezetéssel szolidáris, egyben a ,,külső beavatkozást,, visszautasító nyilatkozatban biztosította csütörtökön egyetértéséről a pekingi kemény vonal híveit az NDK Népi Kamarája.
A parlament ülése alkalmából kiadott állásfoglalás leszögezi, hogy az októberben fennállásuk 40. évfordulóját ünneplő NDK-t és a Kínai Népköztársaságot ,,testvéri és baráti szálak fűzik egymáshoz,,. A Népi Kamara képviselőinek megállapítása szerint Kínában ,,alkotmányellenes erők véres kilengései megakadályozták a belső problémáknak a párt- és állami vezetés által állhatatosan szorgalmazott politikai megoldását. Ennek következtében a néphatalom arra kényszerült, hogy fegyveres erők bevetésével állítsa helyre a rendet és a közbiztonságot. Ennek során sajnálatos módon számosan megsebesültek, illetve meghaltak,,. A fenti mondatból első ízben értesülhetett az NDK-beli közvélemény - még ha közvetetten is - arról, hogy a pekingi halálos áldozatok nem kizárólag az ,,ellenforradalmi elemek túlkapásai,, és ,,véres terrorja,, következtében vesztették életüket, mint azt a hét elején kiadott ADN-jelentésekből kiolvasni lehetett. A Népi Kamara nyilatkozata a továbbiakban hangsúlyozza: az NDK törvényhozása Kína belügyének tekinti a Pekingben zajló eseményeket, s ellenez mindennemű külföldi beavatkozást. A honatyáknak szilárd meggyőződésük, hogy ,,a Kínai Népköztársaság párt- és állami vezetése, szoros összeforrottságban a néppel, olyan lépéseket tesz, amelyek egyaránt szolgálják a problémák tisztázását és a 40 évvel ezelőtt szabadon választott szocialista úton való további előrelépést,,. +++
1989. június 8., csütörtök 13:49
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|