|
 |
 |
 |

Grósz Károly megbeszélései - A szaktanácsadó tájékoztatója (2. rész) Az MSZMP nagyra értékeli, hogy a magyar értelmiség tevékenysége aktivabbá vált, ugyanakkor tetten érhetőek bizonyos
|

negatívumok is, hiszen az emberek óhatatlanul a felszinen megjelenő véleményekre figyelnek. Grósz Károly e dialógusok során is megerősítette: az MSZMP ezentúl is figyelembe veszi a munkások, a parasztok, a dolgozó értelmiség tömegeinek véleményét, ezért a főtitkár a közeljövőben több találkozót tervez a munkásosztály, a parasztság képviselőivel. Érdekes beszélgetés alakult ki a jugoszláv párt küldötteivel. Grósz Károly elmondta, hogy véleménye szerint jobban ki kell használni azt a tény, hogy Magyarországot és Jugoszláviát 5OO kilométeres közös határ köti össze. Több magas szintű találkozóra, sokrétű politikai, gazdasági együttműködésre van szükség. Rámutatott, hogy a magyar-jugoszláv kapcsolatok kiválóan illeszkednek az összeurópai folyamatba. Kérdésre reagáva szólt arról is, hogy az MSZMP koncepciója fokozatosan alakul. A vitába bekapcsolódó finn és más vendégek megjegyezték: egy sokszínű politikai életben, különösen a nagy változások idején természetes, hogy a pártok álláspontja fokozatosan, az események hatására is fejlődik. A spanyol szocialisták képviselői úgy fogalmaztak, hogy a mostani és a következő egy-két évben szerzett tapasztalatok igazán majd a későbbiekben, az 1995 utáni időszakban hozzák meg gyümölcsüket. Az NSZK-ból érkezett vendégek azt firtatták, hogy a Munkásőrség hogyan illeszkedik a mai politikai gyakorlathoz? A főtitkár emlékeztetett a KB legutóbbi állásfoglalására, amely szerint a Munkásőrséget korszerű funkciókkal, irányítási rendszerrel, de meg kivánjuk őrizni. Utalt arra, hogy minden országban vannak önkéntes védelmi szervezetrek, s arra is, hogy a Munkásőrség egyik nagy értéke a kollektív szellem, amelyre nagy szükség lenne a mai helyzetben. Ugyancsak NSZK-beli érdeklődést követően hangzott el, hogy hazánkban az alkotmányozási folyamattól függetlenül, törvényben kívánjuk biztosítani a nemzetiségek jogait, lehetőségeit, s ez vonatkozik a Magyarországon élő németekre is. (MTI-Kun Erzsébet)
1989. május 12., péntek 16:51
|

Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
 |
|
|
|
 |
 |
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
 |
|
|