|
 |
 |
 |

Kádár után - pártértekezlet előtt - brit sajtó (2.rész)
|

A The Independent elemzője szerint az ellenzék számára - és alighanem a kormány számára is - ,,az a probléma, hogy a munkások tömegei mindeddig csaknem teljesen távol tartották magukat a kibontakozó változásoktól,,. Ezt részben az 1956-os tapasztalatoknak, részben pedig annak tulajdonítja, hogy ,,a magyar munkásoknak hosszabb ideig sokkal magasabb volt az életszinvonaluk, mint lázongó lengyel sorstársaiknak és így egészen mostanáig legalább annyi veszíteni, mint nyernivalójuk volt,,. Edward Steen, a The Independent Magyarországon gyakorta megforduló bécsi tudósítója ,,a kelet-európai politika megtört óriásának,, nevezi Kádár Jánost, aki - mint írja - ,,a gulyás-kommunizmus feltalálójaként egykor igazán kedvelt, sőt, szeretett vezető volt, jóllehet, most már úgy beszélnek róla, mint egy +magyar Brezsnyevnél+ alig jobb letűnt emberről,,. A cikkíró idéz a magyar sajtóban megjelent írásokból, amelyek Kádár János 1949-es és 1956-os szerepét firtatják, majd így zárja írását: ,,Kádár János mentegetői, akik tragikus hősnek látják őt - szentnek is, meg gyilkosnak is - végül még igazolódhatnak. A politikai univerzum 1956-ban sokkal kegyetlenebb volt, mint a mai. Akkor Kádár János hátrább szorította (időnkénti visszaesésekkel) Moszkva tűrőképességének határait. Mindenekfölött azzal, hogy a másképp gondolkodás megtűrt ellenzékké válhatott. Még elképzelni is nehéz volna Magyarország mai reneszánszát és a +civil társadalomhoz+ való visszatérését anélkül a közmegegyezés nélkül, amely az +aki nincs ellenünk - az velünk van+ jelszón alapult. Mindezek tették Kádár Jánost - az októberi forradalom árulóját és a szovjet tankok behívóját - Európa talán egyetlen népszerű kommunista vezetőjévé,, - írja a The Independent munkatársa. A The Times ugyanerről ezt írja: ,,Ahogy az 1956-os események történelemmé fakultak, Kádár János egy időre a magyar történelem egyik legnépszerűbb vezetőjévé vált. Viszonylagos stabilitást, szabadságot és felvirágzást adott a népnek, a kommunista uralom hallgatólagos elfogadása fejében.,, A Financial Times feltételezi, hogy Kádár János végleges távozásával ,,a központi bizottságban megmaradt konzervatívok egyre inkább elszigetelődnek és előreláthatólag fokozódik majd a reformerek nyomása Grósz Károly leváltására a párt éléről,,.+++
1989. május 10., szerda 16:05
|

Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
 |
|
|