|
 |
 |
 |

NSZK: Kádár-visszhang (2.rész)
|

A nemzeti megbékélés irányában tett fordulatot, a ,,szerény magyar szabadság,, fenntartását az újság szintén elsősorban Kádár János javára írja. Most a magyarok meghúzták számára politikai pályájának záróvonalát. Ez a vonal azonban a feltörekvés új kezdete is - így látja a Stuttgarter Zeitung. A Die Welt szerdai vezérkommentárjában emlékeztet arra a Kádár Jánosra is, aki belefáradva az 1956-os véres események menetébe, jó viszonyt óhajtott kialakítani a nyugattal. Kádár János még legutóbb is egy látszatstabilitás jelképes alakja volt, a ,,monolitikus leninizmus,, híve. A hírmagyarázó véleménye szerint most éppúgy összeomlott a politikai eszmerendszere, miként az a nyugati híre, hogy mérsékelt, okos és realista politikus volt, holott Kádár Jánost valóban hosszú évekig nyugaton is a türelmes és emberséges kommunista vezető példaképének tekintették. Az újság ugyanakkor - laptársával, az ugyancsak konzervativ Frankfurter Allgemeine Zeitunggal együtt - feltűnőnek tartja, hogy a magyar KB-ban Kádár János felmentéséről néhány száraz szóval adtak hírt, noha később nyilvánosságra hoztak egy hozzá intézett levelet. Utóbbi újság szerint Kádár ilyen formában való távozásával folytatódott ,,a magyar párt ama hetvenéves hagyománya, hogy minden korábbi vezetőt félreállítottak,,. A lap a KB-ülésről szóló helyszini tudósításában ugyanakkor kitér Kádár János utódjának, Grósz Károly főtitkárnak szerinte súlyos vezetői nehézségeire, és kifejti: Budapesten elégedetlenség tapasztalható vele szemben is legkülönbözőbb oldalakról. A másik befolyásos frankfurti újság, a szociáldemokratákhoz (SPD) közel álló Frankfurter Rundschau erre utalva ugyancsak azt írja: az új főtitkár a gazdasági gondok következtében reformpolitikája ellenére is kedvezőtlen helyzetben van. (folyt.)
1989. május 10., szerda 14:18
|

Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
 |
|
|
|
 |
 |
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
 |
|
|