|
 |
 |
 |

A FKGP Nógrád megyei szervezeteinek nyilatkozata (1. rész) (OS)
|

Budapest, 1989. április 13., csütörtök - Az MSZMP Központi Bizottságának 1989. március 29-ei üléséről kiadott Közlemény V. részének 2. pontjában megfogalmazottakból arról értesültünk, hogy az MSZMP ,,a marxista szellemű társadalom tudományi kutatómunka és a politikai ismeretterjesztés támogatására,, az MSZMP Nógrád megyei volt oktatási igazgatóságának eladásából származó vételárból 40 millió forint induló vagyonnal egy, Lukács Györgyről elnevezett alapítványt hoz létre. Nem vitatjuk, hogy e célkitűzés az MSZMP számára mennyire fontos, s azt sem, hogy ez a kérdés teljes egészében az MSZMP belügye. Azonban - tekintettel arra, hogy amikor ezen adásvételi ügylet aláírásáról, létrejöttéről 1989. január 28-án a Nógrád című megyei pártlapból értesültünk - az MDF és a FIDESZ Nógrád megyei szervezeteivel közösen egy petíciót juttattunk el Devcsics Miklóshoz, az MSZMP Nógrád megyei első titkárához, kérve, hogy az eladásból származó 52 millió forintot fordítsa a megyei vezetés a megye egészségügyi, oktatási és közművelődési intézményeinek, illetve tevékenységének alapvetően fontos szükségleteire, fejlesztésére. A petíció címzettje válaszra sem méltatta kérésünket, javaslatunkat. Helyette egy manipulált információt jelentetett meg a megyei lap, amellyel igyekezett a közvéleményt megtéveszteni. Ugyanakkor - személyes megkeresésünk ellenére - a mi álláspontunkat nem közölte a lap. Ezért a petíciót kezdeményező pásztói kisgazdapárti szervezet egy tiltakozó röpiratot jelentetett meg, amelyben feltárta a makacs egyoldalúság hátterét is. Erre valóságos - és személyeskedő -, a hazai és a külföldi rádió szerint is ,,röpiratháború,,-ba kezdett (ismét egyoldalúan ) a Nógrád című megyei lap. E körülmények minden dokumentációjót tájékoztatásul és a szükséges intézkedések megtételére a Kisgazdapárt pásztói szervezete megküldte még 1989. február 14-én Grósz Károlynak, az MSZMP főtitkárának, majd 1989. február 23-án Stadinger Istvánnak, az Országgyűlés akkori elnökének azzal, hogy interpellációs kérelmünket juttassa el az Országgyűlés Független (pártonkívüli) Csoportjának. E leveleinkre egyik országos vezetőtől sem kaptunk választ a mai napig. (Leszámítva a pásztói szervezet egyik vezetőségi tagját, akit a megyei lap személyiségi jogaiban is többszörösen megsértett, s erről magánlevélben is tájékoztatta Grósz Károlyt. E levélre érkezett egy érdeminek távolról sem nevezhető válasz az MSZMP KB pártpolitikai osztályától.) (folyt.köv.)
1989. április 13., csütörtök 17:18
|

Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
 |

A FKGP Nógrád megyei szervezeteinek nyilatkozata (2. rész) (OS)
|

Az időközben Karancsalján, Csitáron, Ipolyszögön és Szarvasgedén is megalakult, illetve szerveződő kisgazdapárti szervezetek és a röpiratot kiadó pásztói szervezet tagsága nevében tiltakozunk az ellen, hogy a megjelölt egészségügyi és művelődési területeken tarkálló Nógrád megyei ,,fehérfoltok,, eltüntetése helyett ezt a megyei társadalmi tulajdont, annak négyötödét a szűken vett pártpolitikai célokra fordítják - s még azt sem csak Nógrádban. Változatlanul fenntartjuk az eredeti petícióban kifejtett közös álláspontot: a pártobjektum mindenütt, Nógrádban éppenúgy, mint Csongrádban, vagy Bács-Kiskunban, társadalmi tulajdon, mert ezek az objektumok nem az MSZMP tagjainak pénzéből, hanem az állami költségvetésből - vagyis mindnyájunk pénzéből - létesültek. Egyidejűleg rosszaljuk, sértőnek tartjuk, hogy a kiterjedt apparátussal bíró szervek vezetői hónapokon keresztül még válaszra sem méltatják szervezeteinket. Követeljük az 52 millió forint megyei célú, a hivatkozott közös petícióban megfogalmazottak szerinti felhasználását. (OS)
1989. április 13., csütörtök 17:21
|

Vissza »
|
|
|
 |
|
|