|
|
|
|
Budapesti Tavaszi Fesztivál - hangversenyek, színházi bemutatók
|
1989. március 24., péntek - A befejezéséhez közeledő Budapesti Tavaszi Fesztiválon pénteken több hangversenyt és színházi bemutatót tartottak.
A Zeneakadémián Telemann Brockes-passiója hangzott el osztrák, magyar, NSZK- és NDK-beli szólisták közreműködésével. A karmester a brit Nicholas McGegan volt. A Budapest Kongresszusi Központban a Miskolci Szimfonikus Zenekar Bach Máté-passiójával szerepelt. A Fővárosi Operett Színházban a világhírű amerikai musical, az Ének az esőben premierjét tartották meg. Az előadást Kalmár Péter rendezte. A főszerepet Németh Sándor alakítja. A fontosabb szerepekben Szolnoki Tibort, Nárai Erikát, Kovács Zsuzsát, Benkóczy Zoltánt, Makay Sándort, Halász Arankát és Mányai Zsuzsát láthatta a közönség. A Madách Színház Moldova György Malom a pokolban című színművét mutatta be. A darab a szerző azonos című regényéből készült. A főbb szerepeket Mácsai Pál, Koltai János, Györgyi Anna, Varga Mária, Dunai Tamás, Bencze Ilona, Horesnyi László és Zenthe Ferenc játssza. A Korona Pódiumon díszelőadáson, 75. alkalommal került színre Siposhegyi Péter Mielőtt csillag lettem című darabja, amely a fiatalon elhunyt, világhírű szovjet színész, Viszockij életét dolgozza fel. A moszkvai Taganka Színház egykori művészének szerepét Hegedűs D. Géza alakítja. Az előadást a Magyar Televízió felvette, és a tervek szerint április 28-án sugározza. (MTI)
1989. március 24., péntek 20:40
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|