|
|
|
|
Az MSZMP Központi Bizottságának ülése (13. rész)
|
Antalóczy Albert is az ,,erős parlament,, mellett tört lándzsát, olyan mellett, ahol a közéletiség érdemben kifejezésre jut, megjelennek a valóságos érdekek. E témakör kapcsán került szóba az egy-, vagy a kétkamarás parlament kérdése. A vélemények megoszlottak, Antalóczy Albert nem látta indokoltnak a második kamara létrehozását, úgy vélekedett - Szabó Istvánhoz hasonlóan -, hogy jelentősen lelassítaná a döntéshozatalt. Köveskuti Lajos viszont a kétkamarás rendszert tartotta megfelelőnek. Nézete szerint ez a forma javítaná az érdekképivseleti munka hatákonyságát, egy-egy réteg véleménye a képviselőik útján közvetlen kifejezésre juthatna. Mindehhez hozzá tette, akár az egy, akár a kétkamarás rendszert vezetik be szivesen látná, ha az érdekképviseletek, mint testületek jelölhetnének képviselőket. Ehhez a véleményhez csatlakozott Szlameniczky István is. Magyarország gazdasági rendjének alkotmányi rögzítésével, illetve a tulajdonviszonyok alapelveivel foglalkozva többen is véleményt nyilvánítottak. Barabás János úgy vélte: helyes az a vitában is kialakult álláspont, hogy a tulajdonról, a gazdaságról szólva az alkotmány elsősorban közhatalmi jogosítványokat, jogi megkülönböztetéseket tartalmazzon. Vastagh Pál nézete szerint a tulajdoni formák társadalmi funkcionálásának alkotmányi meghatározását úgy rögzítsék, hogy a különböző tulajdoni formák működésének társadalmi hatásai ne sérthessék meg az alaptörvényben foglalt elvek érvényesülését. Tőkei Ferenc a közösségi tulajdonformák sokaságára való utalásokat kevesellte a tervezetben, s javasolta: kerüljenek be a szövegbe a magántulajdon, s - bizonyos mértékig, s nagyon pontosan fogalmazva - a tőkés magántulajdon garanciái is. Szlamenicky István és Köveskuti Lajos is állást foglalt a szövetkezet létrehozásának szabadsága és annak alkotmányi rögzítése mellett. (folyt. köv.)
1989. február 20., hétfő 19:09
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|