|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Vállalkozók Pártja közleménye
"Széles nyilvánosság előtt
tisztázódjon: a Vállalkozók Pártja ugyan nem szerzett mandátumot az
országgyűlési választások során, ám e tény nem azonos azzal, hogy
belépett a Parlamenten Kívüli Pártok Konzultatív Tanácsának soraiba."
SZER, Magyar híradó:
SZETA-segítség a hajléktalanoknak
"...azt gondoljuk, hogy nagycsaládot, illetőleg bármilyen
egyedülállót sem lehet az utcára rakni a mai világban. A családok
szempontjából azért sokkalta fontosabb ez az egész, mert abban az
esetben, hogyha valakit az utcára raknak, akkor a gyereket állami
gondozásba veszik - ami úgy a családnak, mint a gyereknek nem
kifizetődő, egyáltalán nem jó.
"
|
|
|
|
|
|
|
Kuvait - moszkvai nagykövetség
|
Dorogi Sándor, az MTI tudósítója jelenti:
Moszkva, 1990. augusztus 9. csütörtök (MTI-tud.) - Kuvait
moszkvai nagykövetsége csütörtökön bejelentette, hogy nem ismeri el az
iraki agresszor által létrehozott ,,új kuvaiti kormányt,,.
A szovjet külügyminisztériumon keresztül a sajtóhoz eljuttatott nyilatkozat egyúttal hitet tesz az elűzött kuvaiti uralkodó és kormánya mellett. A nagykövetség elzárkózott attól, hogy a törvénytelen kuvaiti kormánnyal való kapcsolatfelvételben közreműködjön.
Moszkvában várhatóan a kora délutáni órákban ismertetik az újabb kuvaiti fejleményekkel kapcsolatos szovjet álláspontot. A korábban kiszivárgott hírek szerint a szovjet kormány ,,fontos nyilatkozatot,, tesz ez ügyben. +++
1990. augusztus 9., csütörtök 11:19
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|