|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Vállalkozók Pártja közleménye
"Széles nyilvánosság előtt
tisztázódjon: a Vállalkozók Pártja ugyan nem szerzett mandátumot az
országgyűlési választások során, ám e tény nem azonos azzal, hogy
belépett a Parlamenten Kívüli Pártok Konzultatív Tanácsának soraiba."
SZER, Magyar híradó:
SZETA-segítség a hajléktalanoknak
"...azt gondoljuk, hogy nagycsaládot, illetőleg bármilyen
egyedülállót sem lehet az utcára rakni a mai világban. A családok
szempontjából azért sokkalta fontosabb ez az egész, mert abban az
esetben, hogyha valakit az utcára raknak, akkor a gyereket állami
gondozásba veszik - ami úgy a családnak, mint a gyereknek nem
kifizetődő, egyáltalán nem jó.
"
|
|
|
|
|
|
|
Nyílt levél Románia budapesti nagykövetének (OS)
|
1989. november 29., szerda - Tisztelt Nagykövet Úr A Tatán összegyűlt Komáromi Református Egyházmegye és környéke presbiterei minden jóakaratú emberrel együtt szorongással, aggodalommal és felháborodással értesültünk az Erdélyből jövő segélykiáltásokról. Tőkés László és a temesvári presbitérium egyházuk javáért, egységéért, népükért, annak megmaradásáért dolgoznak. Az a mód, ahogyan lelki és már fizikai terrorral is próbálják félre állítani Tőkés Lászlót és megfélemlíteni a temesvári Magyar Református Egyház presbitereit, az az emberi szabadság, tisztesség és humánum olyan durva megsértése, ami miatt fel kell emelni tiltakozó szavunkat. Sajnos még az Erdélyi Református Egyház vezetői is felsorakoznak a jogtiprók közé, megfeledkezve mindarról amit Jézus Krisztus tanított. De tennünk kell ezt azokért is, akik még nem törték át a ,,hallgatás falát,,, de ugyanúgy áldozatai a diktatúrának keresztyén hitük vagy nemzetiségük miatt. A hosszú ideje tartó terror, a nemzetiségi, vallási, lelkiismereti elnyomás nem méltó egy néphez, amely büszke akar lenni önmagára. Ezek a hírek szomorú emlékeket ébresztenek bennünk, amikor hasonló megpróbáltatások között presbitériumaink többször erőtleneknek bizonyultak. Nagyrabecsüléssel és Isten előtti hálával tekintünk temesvári testvéreinkre. Együttérzésünket és szolidaritásunkat fejezzük ki Tőkés Lászlóval, a temesvári Református Egyházzal és minden Erdélyben élő hite, véleménye, nemzetiségi hovatartozása miatt szenvedő embertársunkkal. Követeljük, hogy tartsák tiszteletben az emberi jogokat, szüntessék meg a sorozatos jogsértéseket, a helsinki folyamat szellemével ellentétes zaklatásokat és Tőkés Lászlót helyezzék vissza gyülekezete élére. Imádságainkban együttérző szívvel hordozzuk őket Isten előtt. A tatai református presbiteri konferencia 296 presbitere (OS)
1989. november 29., szerda 17:51
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|