|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Magyarországon élő iraki demokratikus ellenzékiek nyilatkozata
" Az iraki rezsim lábbal tiporja az emberi jogokat, a népet
állandó elnyomás alatt tartja, a kurd nép ellen pedig vegyi
fegyverekkel is irtó háborút folytat. Ezek után Kuvait megszállása
csak újabb bizonyítékkal szolgál Szaddám Huszein, véres kezű
diktátor veszélyes politikájáról, amely szöges ellentétben áll
népünk és a szomszédos népek érdekeivel.
"
SZER, Magyar híradó:
Szállított-e fegyvert Iraknak Magyarország?
"A magyar hadiipari tevékenység keretén belül valóban folyik,
folyt - legalábbis az elmúlt időszakban - különböző fegyverek
előállítása. Gyalogsági fegyverekre, rádiótechnikai,
híradástechnikai berendezésekre, hadtápfelszerelési cikkekre
gondolok. Elképzelhető, hogy ezek exportja valamilyen irányban - ez
szinte minden országnak természetes törekvése - hogy exportra
kerülnek - hiszen ezek jelentős bevételt jelentenek minden ország
számára. Azonban ezek a tranzakciók Honvédelmi Minisztérium
közreműködése nélkül zajlódnak le. Erről semmiféle formában a
Honvédelmi Minisztériumot nem kötelesek az exportengedéllyel
rendelkező vállalatok tájékoztatni.
- Az állam kell, hogy vállalja a felelősséget Magyarországon a
fegyvereladásokért, mert szabályozás tiltja, hogy olyan országokba
történjen fegyverexport, ahol háborús feszültség van."
|
|
|
|
|
|
|
Születőben az ,,új Darnyi,, (1. rész)
|
1990. december 5. szerda (MTI) - A Komjádi uszodában a szerdai versenynap ígérkezett az Amero-Hun úszó országos bajnokság egyik csúcspontjának, hiszen a programban szerepelt a férfi 400 méter vegyes, vagyis Darnyi Tamás fő száma is. Az Ú. Dózsa olimpiai, világ- és Európa-bajnokától mestere, Széchy Tamás nem várt kimagaslóan jó időt, azt viszont ,,előírta,,, hogy biztosan nyerjen.
A vegyes-döntő előtt - afféle bemelegítő gyakorlatként - már a nyitó számban is rajthoz állt Darnyi, amire persze az is kötelezte, hogy ő a 100 m pillangó országos csúcstartója, no és a címvédő is. Ennek megfelelően nyert, bár az első 50 méteren még az FTC ifjúsági Európa-bajnoka, Horváth Zoltán diktálta a tempót.
Amíg Darnyi pihent, lebonyolították a 200 m női gyors A-döntőjét. Az OB keddi első napján már három aranyat begyűjtött Egerszegi Krisztina a múlt évi ,,forgatókönyv,, szerint ezúttal is fölényes biztonsággal végzett az élen. Már féltávnál másfél testhosszal vezetett, a ,,differencia,, a végére háromra nőtt.
- Jól mozog ,,Egér,,, de még jobb is lehetne, ha nem zavarta volna kötőhártyagyulladása - kommentált röviden Kiss László edző.
És következett a 400 m vegyes. Pillangón már Darnyi vezetett, ám vele tartott a mellúszó olimpiai bajnok Szabó József és az ifjúsági Eb-döntős Czene Attila. Háton Darnyi tovább gyorsította a tempót, Szabó le is szakadt, Czene azonban még ekkor is meglepően jól bírta. A ,,melles,, szakaszon, ahogy várni lehetett, Szabó felzárkózott másodiknak, de így sem tudta szorossá tenni a ,,befutót,,. Nyert a világcsúcstartó hatméteres ,,fórral,,.
- Egy ,,új Darnyi,, van születőben - summázott Széchy Tamás -, ideje világszínvonalú, és megnyugtató, de érdemes odafigyelni egy új tehetségre, Czene Attilára is. Fiatal tanítványom ezúttal nyolc mp-cel úszott jobbat eddigi egyéni csúcsánál.
A ,,maradék,, két döntőben is a papírforma érvényesült: a 200 m női mellúszásban Pohl Anett, a tavalyi bajnok ismételt, és ugyanezt tette a 4x200 méteres férfi gyorsváltóban a Bp. Honvéd négyese.
Az eredményhirdetés előtt Tóth Ákos, a MUSZ általános igazgatója azzal az információval szolgált, hogy meghiúsult a válogatott székesfehérvári edzőtábora. Szerencsére segítségükre siettek a szombathelyiek, így a legjobbak a világbajnoki felkészülést - az OB után - december 10. és 22. között a vasi megyeszékhelyen folytatják. (folyt.köv.)
1990. december 5., szerda 18:44
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|