|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Magyarországon élő iraki demokratikus ellenzékiek nyilatkozata
" Az iraki rezsim lábbal tiporja az emberi jogokat, a népet
állandó elnyomás alatt tartja, a kurd nép ellen pedig vegyi
fegyverekkel is irtó háborút folytat. Ezek után Kuvait megszállása
csak újabb bizonyítékkal szolgál Szaddám Huszein, véres kezű
diktátor veszélyes politikájáról, amely szöges ellentétben áll
népünk és a szomszédos népek érdekeivel.
"
SZER, Magyar híradó:
Szállított-e fegyvert Iraknak Magyarország?
"A magyar hadiipari tevékenység keretén belül valóban folyik,
folyt - legalábbis az elmúlt időszakban - különböző fegyverek
előállítása. Gyalogsági fegyverekre, rádiótechnikai,
híradástechnikai berendezésekre, hadtápfelszerelési cikkekre
gondolok. Elképzelhető, hogy ezek exportja valamilyen irányban - ez
szinte minden országnak természetes törekvése - hogy exportra
kerülnek - hiszen ezek jelentős bevételt jelentenek minden ország
számára. Azonban ezek a tranzakciók Honvédelmi Minisztérium
közreműködése nélkül zajlódnak le. Erről semmiféle formában a
Honvédelmi Minisztériumot nem kötelesek az exportengedéllyel
rendelkező vállalatok tájékoztatni.
- Az állam kell, hogy vállalja a felelősséget Magyarországon a
fegyvereladásokért, mert szabályozás tiltja, hogy olyan országokba
történjen fegyverexport, ahol háborús feszültség van."
|
|
|
|
|
|
|
Megérkezett a Szent István harang
|
1990. augusztus 8. szerda - Szerdán délután, néhány perccel
öt óra előtt megérkezett a Szent István harang a budapesti Bazilika
előtti térre.
A harang - melyet a nyugatnémet Neue Bildpost cimű katolikus lap szerkesztősége és olvasótábora készíttetett és ajándékozott a magyar népnek - szerdán délelőtt a Mozart hajó fedélzetén érkezett Passauból Esztergomba. A hajó kapitánya, valamint a vám- és a határőrség illetékesei lehetővé tették, hogy egyházi személyiségek és az érdeklődők megtekintsék a passaui Perner-cég műhelyében öntött, s mintegy kilencven mázsa súlyú harangot. Ehhez hasonló súlyú harang kevés van földrészünkön. A harang elődjét - amelyet Szent István és felesége, Boldog Passaui Gizella fiának, Szent Imre hercegnek az emlékére 1930-ban készítettek - 1944-ben leszerelték és német katonai célokra használták fel.
A budapesti Szent István téren délután ünnepélyesen, a Nagyboldogasszony harang hangjai mellett fogadták az új harangot. A Szent István ének elhangzása után Szabó Géza protonotárius, kanonok, a Szent Jobb őre köszöntötte a jelenlévőket, s méltatta a német és a magyar nép barátságát, majd közös imára kérte fel az ünnepség résztvevőit.
A harangot augusztus 20-án a szabadtéri szentmisén Paskai László bíboros, prímás, esztergomi érsek szenteli fel. Addig a bazilika lépcsőfeljáróján díszállványzatra helyezett harangot éjjel-nappal megtekinthetik az érdeklődők. (MTI)
1990. augusztus 8., szerda 19:21
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|