|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Magyarországon élő iraki demokratikus ellenzékiek nyilatkozata
" Az iraki rezsim lábbal tiporja az emberi jogokat, a népet
állandó elnyomás alatt tartja, a kurd nép ellen pedig vegyi
fegyverekkel is irtó háborút folytat. Ezek után Kuvait megszállása
csak újabb bizonyítékkal szolgál Szaddám Huszein, véres kezű
diktátor veszélyes politikájáról, amely szöges ellentétben áll
népünk és a szomszédos népek érdekeivel.
"
SZER, Magyar híradó:
Szállított-e fegyvert Iraknak Magyarország?
"A magyar hadiipari tevékenység keretén belül valóban folyik,
folyt - legalábbis az elmúlt időszakban - különböző fegyverek
előállítása. Gyalogsági fegyverekre, rádiótechnikai,
híradástechnikai berendezésekre, hadtápfelszerelési cikkekre
gondolok. Elképzelhető, hogy ezek exportja valamilyen irányban - ez
szinte minden országnak természetes törekvése - hogy exportra
kerülnek - hiszen ezek jelentős bevételt jelentenek minden ország
számára. Azonban ezek a tranzakciók Honvédelmi Minisztérium
közreműködése nélkül zajlódnak le. Erről semmiféle formában a
Honvédelmi Minisztériumot nem kötelesek az exportengedéllyel
rendelkező vállalatok tájékoztatni.
- Az állam kell, hogy vállalja a felelősséget Magyarországon a
fegyvereladásokért, mert szabályozás tiltja, hogy olyan országokba
történjen fegyverexport, ahol háborús feszültség van."
|
|
|
|
|
|
|
Szállított-e fegyvert Iraknak Magyarország?
|
-------------------------------------------
München, 1990. augusztus 7. (SZER, Magyar híradó) - Hozzájárult-e Magyarország az iraki fegyverkezéshez? Eladott-e - és ha igen, mikor és milyen mennyiségben - fegyvereket Iraknak? Ezeket a kérdéseket fel lehet tenni -, választ nehéz rájuk kapni.
A Honvédelmi Minisztériumot hívtuk fel Budapesten, ahol dr. Janza Károly vezérőrnagy válaszolt. Dr. Janza Károly 1985 óta dolgozik a Honvédelmi Mininisztériumban, jelenleg főosztályvezető.
- A Honvédelmi Minisztérium sosem foglalkozott fegyverek exportjával és importjával. Szükségleteit - amelyek az importon keresztül realizálódtak - külkereskedelmi vállalatok útján szerezte be.
Az, hogy Magyarország - tehát a Magyar Köztársaság - exportál-e fegyvereket valamilyen irányba - ebbe beleértem akár Irakot is, vagy bármelyik más országot - ezt én megmondani nem tudom, mert a Honvédelmi Minisztérium nem vesz részt közvetlenül ezekben az akcióban semmilyen formában.
A magyar hadiipari tevékenység keretén belül valóban folyik, folyt - legalábbis az elmúlt időszakban - különböző fegyverek előállítása. Gyalogsági fegyverekre, rádiótechnikai, híradástechnikai berendezésekre, hadtápfelszerelési cikkekre gondolok. Elképzelhető, hogy ezek exportja valamilyen irányban - ez szinte minden országnak természetes törekvése - hogy exportra kerülnek - hiszen ezek jelentős bevételt jelentenek minden ország számára. Azonban ezek a tranzakciók Honvédelmi Minisztérium közreműködése nélkül zajlódnak le. Erről semmiféle formában a Honvédelmi Minisztériumot nem kötelesek az exportengedéllyel rendelkező vállalatok tájékoztatni.
- Az állam kell, hogy vállalja a felelősséget Magyarországon a fegyvereladásokért, mert szabályozás tiltja, hogy olyan országokba történjen fegyverexport, ahol háborús feszültség van. Helyesli-e Ön vagy a Honvédelmi Minisztérium ezt a szabályozást? (folyt.)
1990. augusztus 7., kedd
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|