|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Magyarországon élő iraki demokratikus ellenzékiek nyilatkozata
" Az iraki rezsim lábbal tiporja az emberi jogokat, a népet
állandó elnyomás alatt tartja, a kurd nép ellen pedig vegyi
fegyverekkel is irtó háborút folytat. Ezek után Kuvait megszállása
csak újabb bizonyítékkal szolgál Szaddám Huszein, véres kezű
diktátor veszélyes politikájáról, amely szöges ellentétben áll
népünk és a szomszédos népek érdekeivel.
"
SZER, Magyar híradó:
Szállított-e fegyvert Iraknak Magyarország?
"A magyar hadiipari tevékenység keretén belül valóban folyik,
folyt - legalábbis az elmúlt időszakban - különböző fegyverek
előállítása. Gyalogsági fegyverekre, rádiótechnikai,
híradástechnikai berendezésekre, hadtápfelszerelési cikkekre
gondolok. Elképzelhető, hogy ezek exportja valamilyen irányban - ez
szinte minden országnak természetes törekvése - hogy exportra
kerülnek - hiszen ezek jelentős bevételt jelentenek minden ország
számára. Azonban ezek a tranzakciók Honvédelmi Minisztérium
közreműködése nélkül zajlódnak le. Erről semmiféle formában a
Honvédelmi Minisztériumot nem kötelesek az exportengedéllyel
rendelkező vállalatok tájékoztatni.
- Az állam kell, hogy vállalja a felelősséget Magyarországon a
fegyvereladásokért, mert szabályozás tiltja, hogy olyan országokba
történjen fegyverexport, ahol háborús feszültség van."
|
|
|
|
|
|
|
Német egyesítés - Moiszejev
|
Moszkva, 1990. augusztus 7. kedd (TASZSZ) - A szovjet nép
szempontjából közel sem érdektelen, milyen vonalat követ majd a
jövőben az egyesült Németország. Nagy NATO-erők maradnak német
területen és sajnos, a NATO doktrinája és koncepciója továbbra is az
első atomcsapáson alapul - jelentette ki a TASZSZ munkatársának adott
nyilatkozatában Mihail Moiszejev hadseregtábornok, a szovjet hadsereg
vezérkari főnöke.
Moiszejev véleménye szerint az egyesítés menetét nagyrészt meghatározó politikai döntések és megállapodások nem veszik le a szovjet katonai vezetés válláról a haza védelméért viselt felelősséget. - Realizmust, mértékletességet és önuralmat kell tanúsítanunk minden értékelésünkben - hangsúlyozta.
- A 3-4 évig tartó úgynevezett átmeneti időszak után a Szovjetunió teljesen kivonja csapatait Németországból. Ebben az esetben a Szovjetunió hadászati helyzete bonyolulttá válik, mivel a NATO határát gyakorlatilag az Odera fogja jelenteni. Elhamarkodott lenne arról beszélni, hogy megszűnt a Szovjetunió katonai fenyegetettsége - állapította meg végezetül Moiszejev hadseregtábornok.+++
1990. augusztus 7., kedd 09:12
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|