|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Magyarországon élő iraki demokratikus ellenzékiek nyilatkozata
" Az iraki rezsim lábbal tiporja az emberi jogokat, a népet
állandó elnyomás alatt tartja, a kurd nép ellen pedig vegyi
fegyverekkel is irtó háborút folytat. Ezek után Kuvait megszállása
csak újabb bizonyítékkal szolgál Szaddám Huszein, véres kezű
diktátor veszélyes politikájáról, amely szöges ellentétben áll
népünk és a szomszédos népek érdekeivel.
"
SZER, Magyar híradó:
Szállított-e fegyvert Iraknak Magyarország?
"A magyar hadiipari tevékenység keretén belül valóban folyik,
folyt - legalábbis az elmúlt időszakban - különböző fegyverek
előállítása. Gyalogsági fegyverekre, rádiótechnikai,
híradástechnikai berendezésekre, hadtápfelszerelési cikkekre
gondolok. Elképzelhető, hogy ezek exportja valamilyen irányban - ez
szinte minden országnak természetes törekvése - hogy exportra
kerülnek - hiszen ezek jelentős bevételt jelentenek minden ország
számára. Azonban ezek a tranzakciók Honvédelmi Minisztérium
közreműködése nélkül zajlódnak le. Erről semmiféle formában a
Honvédelmi Minisztériumot nem kötelesek az exportengedéllyel
rendelkező vállalatok tájékoztatni.
- Az állam kell, hogy vállalja a felelősséget Magyarországon a
fegyvereladásokért, mert szabályozás tiltja, hogy olyan országokba
történjen fegyverexport, ahol háborús feszültség van."
|
|
|
|
|
|
|
Csoóri - moszkvai tárgyalások
|
Dorogi Sándor, az MTI tudósítója jelenti:
Moszkva, 1990. május 17. csütörtök (MTI-tud) - Moszkva
rokonszenvvel viseltetik a magyarországi reformok irányában, azok
sikerét kívánja. Ezt Csoóri Sándor költő, az MDF vezetésének tagja
közölte az MTI moszkvai tudósítójának adott nyilatkozatában.
Csoóri Sándor - aki a moszkvai magyar kulturális központ megnyitóján vett részt és szerdán hazautazott - a szovjet fővárosban eszmecserét folytatott több befolyásos szovjet politikussal, köztük Valentyin Falinnal, az SZKP KB nemzetközi osztályának vezetőjével, Georgij Sahnazarovval, Mihail Gorbacsov kelet-európai tanácsadójával, Nyikolaj Gubenko kulturális miniszterrel és Gavriil Popovval, a moszkvai tanács újonnan megválasztott reformpárti elnökével.
Csoóri Sándor nyilatkozatában elmondta, hogy a megbeszéléseken a kétoldalú kapcsolatokat érintve szinte valamennyi szovjet partnere utalt rá: Moszkvában szeretnék, ha az új magyar kormányfő mielőbb látogatást tenne a szovjet fővárosban. Hozzátette, hogy ez az igény kölcsönös. +++
1990. május 17., csütörtök 06:57
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|