|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Magyarországon élő iraki demokratikus ellenzékiek nyilatkozata
" Az iraki rezsim lábbal tiporja az emberi jogokat, a népet
állandó elnyomás alatt tartja, a kurd nép ellen pedig vegyi
fegyverekkel is irtó háborút folytat. Ezek után Kuvait megszállása
csak újabb bizonyítékkal szolgál Szaddám Huszein, véres kezű
diktátor veszélyes politikájáról, amely szöges ellentétben áll
népünk és a szomszédos népek érdekeivel.
"
SZER, Magyar híradó:
Szállított-e fegyvert Iraknak Magyarország?
"A magyar hadiipari tevékenység keretén belül valóban folyik,
folyt - legalábbis az elmúlt időszakban - különböző fegyverek
előállítása. Gyalogsági fegyverekre, rádiótechnikai,
híradástechnikai berendezésekre, hadtápfelszerelési cikkekre
gondolok. Elképzelhető, hogy ezek exportja valamilyen irányban - ez
szinte minden országnak természetes törekvése - hogy exportra
kerülnek - hiszen ezek jelentős bevételt jelentenek minden ország
számára. Azonban ezek a tranzakciók Honvédelmi Minisztérium
közreműködése nélkül zajlódnak le. Erről semmiféle formában a
Honvédelmi Minisztériumot nem kötelesek az exportengedéllyel
rendelkező vállalatok tájékoztatni.
- Az állam kell, hogy vállalja a felelősséget Magyarországon a
fegyvereladásokért, mert szabályozás tiltja, hogy olyan országokba
történjen fegyverexport, ahol háborús feszültség van."
|
|
|
|
|
|
|
- Bős-Nagymaros - 1. folyt.
|
Ezért tehát megengedhetetlen, hogy a Duna vizét áttereljék a hatalmas erőműcsatornába. A szakértők leszögezik, a csatornát csak akkor volna szabad árasztani, ha egyébként a Duna kiáradna medréből. Csak ilyen árvíz esetén vállalható, hogy az eredetileg 750 megawattos méretezett turbinákat üzembe helyezzék. Ha ezeket a fenntartásokat nem vennék figyelembe, és mégis az eredeti tervek szerint kezdenék meg az áramtermelést, akkor ennek elengedhetetlen előfeltétele, hogy a rendkívül magas költségekre való tekintet nélkül oly szűrőtelepeket létesítsenek, amelyek révén kivonnák a vízből a kőolajat, a klórozott szénhidrogént, a fenolokat és mindazokat a szennyeződéseket, amelyek rákos megbetegedéseket okozó s az anyaméhben fejlődő magzatot megtámadó mérgeket tartalmaznak.
E szűrőberendezések üzeme meghaladná az egész gabcsikovói erőmű építkezésének 20 milliárd cseh koronára rúgó költségét - mondják a csehszlovák szakértők, és hozzáfűzik: emellett mesterséges öntözéssel kellene biztosítani azoknak a földeknek a termékenységét, amelyek ez idő szerint még elengendő talajvízhez jutnak. A bizottság vitathatatlannak tartja, hogy a gabcsikovói vízi erőmű nem működne rentábilisan.
A Der Standard cikkének szerzője úgy tudja, hogy a csehszlovák bizottság nyomatékosan felszólítja majd a prágai illetékeseket, csak messzemenően redukált arányokban valósítsák meg az erőmű tervet. +++
1990. április 13., péntek
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|