|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Magyarországon élő iraki demokratikus ellenzékiek nyilatkozata
" Az iraki rezsim lábbal tiporja az emberi jogokat, a népet
állandó elnyomás alatt tartja, a kurd nép ellen pedig vegyi
fegyverekkel is irtó háborút folytat. Ezek után Kuvait megszállása
csak újabb bizonyítékkal szolgál Szaddám Huszein, véres kezű
diktátor veszélyes politikájáról, amely szöges ellentétben áll
népünk és a szomszédos népek érdekeivel.
"
SZER, Magyar híradó:
Szállított-e fegyvert Iraknak Magyarország?
"A magyar hadiipari tevékenység keretén belül valóban folyik,
folyt - legalábbis az elmúlt időszakban - különböző fegyverek
előállítása. Gyalogsági fegyverekre, rádiótechnikai,
híradástechnikai berendezésekre, hadtápfelszerelési cikkekre
gondolok. Elképzelhető, hogy ezek exportja valamilyen irányban - ez
szinte minden országnak természetes törekvése - hogy exportra
kerülnek - hiszen ezek jelentős bevételt jelentenek minden ország
számára. Azonban ezek a tranzakciók Honvédelmi Minisztérium
közreműködése nélkül zajlódnak le. Erről semmiféle formában a
Honvédelmi Minisztériumot nem kötelesek az exportengedéllyel
rendelkező vállalatok tájékoztatni.
- Az állam kell, hogy vállalja a felelősséget Magyarországon a
fegyvereladásokért, mert szabályozás tiltja, hogy olyan országokba
történjen fegyverexport, ahol háborús feszültség van."
|
|
|
|
|
|
|
Mátyás király könyvtára - kiállítás a Várban
|
1990. április 6., péntek - Az Országos Széchényi Könyvtár
várbeli otthonában pénteken megnyitották a Mátyás király könyvtárát
bemutató kiállítást. Az ünnepségen részt vett Németh Miklós
miniszterelnök, Pozsgay Imre államminiszter, valamint a művelődési,
tudományos és művészeti élet sok képviselője. Jelen voltak a
diplomáciai képviseletek tagjai, külföldi könyvtárak vezetői is.
Az egykor világhírű, később Bibliotheca Corviniananak nevezett könyvtár utódaként nem emlékezhetnénk méltóbban nagy, humanista uralkodónkra, halálának 500. évfordulóján, mint a könyvtárából fennmaradt kódexek bemutatásával - mondotta Juhász Gyula akadémikus, főigazgató üdvözlő beszédében. A szaktudomány 216 hiteles corvinát tart számon, ezek kétharmadát állították ki. A kiállítás létrejöttéért köszönet illeti mindazokat a hazai és külföldi köz- és magángyűjteményeket, amelyek rendelkezésünkre bocsátották féltve őrzött kódexeiket. Tizennégy ország könyvtáraiból érkeztek corvinák a nemzetközi kiállításra.
Paskai László bíboros, prímás, esztergomi érsek megnyitó beszédében Mátyásra emlékezve elmondta: uralkodásának egyik célja volt a kultúra ápolása és fejlesztése. Kultúrpolitikáját az itáliai humanizmus határozta meg. Ezt a kultúrát szívta magába ifjú korában nevelőjétől, Vitéz Jánostól, a váradi püspöktől, aki később esztergomi érsek lett. Mellette Janus Pannonius pécsi püspök, a magyar humanizmus nagy képviselője volt a legfőbb ösztönzője. Ez a beállítottsága indította arra, hogy európai rangra igényt tartó udvara a legkorszerűbb műveltség otthonteremtője legyen. A könyvtár létrehozása személyes igénye volt. A kiállításon látható corvinák a magyar műveltség jeles történelmi dokumentumai. Arra figyelmeztetnek, hogy a nép életében nélkülözhetetlen a kultúra, amely az európai műveltségbe kapcsolhatja hazánkat - hangoztatta Paskai László.
A páratlan kéziratokat és ősnyomtatványokat lefüggönyözött termekben, különleges megvilágítású tárlókban állították ki, azért, hogy megvédjék az erős fénytől és a kedvezőtlen hőmérsékleti hatásoktól. A kiállítást október 6-ig minden nap megtekinthetik az érdeklődők a Budavári Palota ,,F,, épületében. (MTI)
1990. április 6., péntek 16:18
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|